Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Kihirdették kedden az észak-koreai állami médiában a hét végi parlamenti választások győzteseinek listáját, amelyen nem szerepel Kim Dzsong Un államvezető neve; szakértők szerint elképzelhető, hogy nem is jelöltette magát.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A 687 megválasztott képviselő között szerepel azonban a húga, Kim Jo Dzsong. Először választották meg továbbá Ri Jong Ho külügyminisztert és helyettesét, Coj Szon Hit, aki a delegációvezető volt az észak-koreai atomprogram leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

A képviselők mind a diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt tagjai.

Egyelőre nem lehet tudni, miért nincs fent Kim Dzsong Un neve a képviselői listán, szakértők szerint azonban az országban pusztán formaságnak számító parlamenti választások egyáltalán nem befolyásolják a 2011-ben hatalomra került, és azóta abszolút befolyással bíró vezető pozícióját.

Sokan úgy gondolják, hogy Kim Dzsong Un nem indult a választásokon.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint vasárnap a választásra jogosultak mintegy 99,99 százaléka adta le voksát, az új képviselőket pedig 100 százalékos többséggel választották meg.

Kim Dzsong Unt 2014-ben választották meg a parlamentbe, ekkor tartották ugyanis az első választásokat a hatalomra kerülése óta.