Rex Tillerson külügyminiszternek írt levelében állt ki Magyarország mellett és tiltakozott David Kostelanciknak, az amerikai nagykövetség ügyvivőjének a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) budapesti székházában tartott beszéde miatt három republikánus kongresszusi képviselő – írta az origo.hu hétfőn.

A portál cikkében az áll, hogy a levelet Dennis Ross floridai, Andy Harris marylandi és Mike Coffmann coloradói republikánus képviselő írta alá. Rossnak és Harrisnek ez a negyedik ciklusa a kongresszusban, Coffmann-nek az ötödik. A levélben aggodalmukat fejezik ki Kostelancik beszéde miatt, amelyet október közepén a MÚOSZ-ban mondott, és amelyben a levélírók szerint megalapozatlan kritikákkal illette a magyarországi médiahelyzetet.

A képviselők a levél elején a kiváló amerikai-magyar kapcsolatok bizonyítékait sorolta. Megemlítették, hogy bár a diplomáciai kapcsolatok a két ország között csak 1921-ben jöttek létre, Kováts Mihály huszárezredes már az amerikai függetlenségi háborúban is részt vett, ahol létrehozta az amerikai lovasságot. Elismeréssel emlékeztek meg Kossuth Lajosról is – tudósított az Origo.

Kiemelték, hogy Magyarország az Egyesült Államok szoros katonai szövetségese, az afganisztáni, a koszovói és az iraki misszióban is részt vett. David Kostelancik szavait azért is tartják különösen aggasztónak, mert Magyarország régi szövetségese és kiváló tagja a NATO-nak. „Miközben az Egyesült Államokat érő fenyegetések száma világszerte egyre nő és ezek egyre összetettebbek, az eltökélt szövetségeseinkkel szembeni politikai indíttatású amerikai kritika csak nyugtalanságot kelt és aláássa szövetségünket nemcsak Magyarországgal, hanem más baráti nemzetekkel is” – idézte az Origo.

A képviselők kitértek arra is: nem gondolják, hogy David Kostelancik megjegyzései az Egyesült Államok diplomáciai céljait szolgálnák. Felszólítják a külügyminisztériumot, hogy fejezze ki támogatását a magyar kormány szuverenitásával kapcsolatban, azért is, mert az Egyesült Államok kapcsolatai Magyarországgal egyre szorosabbak gazdaságilag, és régóta fennálló egység van a két ország között a biztonságpolitika, a bevándorlás és a terror elleni harc terén.

A budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, David Kostelancik október 17-én az index.hu tudósítása szerint „a magyar sajtószabadság aggasztó állapotáról” és a kormány ezzel kapcsolatos felelősségéről beszélt a MÚOSZ rendezvényén. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára október 18-án azt mondta, az amerikai ügyvivő nyilatkozata és az ahhoz hasonló megnyilvánulások nem értelmezhetőek másként, mint „kéretlen beavatkozásként a magyar belpolitikába”. Közölte: az ügyvivőt bekérették, megvitatták vele a szóban forgó kérdéseket, kifejezték a tiltakozásukat.

MTI