Két, egymással szemben szerveződő iraki pártcsoportosulás egyaránt azt állította vasárnap, hogy többségi tömböt tudott alakítani a bagdadi parlamentben.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Bejelentésük erősíteni látszik azt a politikai bizonytalanságot, amely a májusi iraki választások óta tart a közel-keleti arab országban.

A Muktada asz-Szadr síita hitszónok és Haider al-Abádi leköszönő kormányfő által vezetett csoportosulás saját közleménye szerint 177 képviselőt tudott a maga oldalára állítani 16 választási listájáról, ami abszolút többséget biztosítana számára a 329 tagú iraki parlamentben. Közleményüket az iraki állami hírügynökség ismertette.

A rivális síita csoportosulás, élén Núri al-Máliki volt kormányfővel és Hádi al-Amrí egykori közlekedési miniszterrel, erre azzal válaszolt, hogy ők is megalakították a saját szövetségüket, és az övék lesz a legnagyobb tömb a parlamentben, miután egyes honatyákat sikerült rávenniük, hogy álljanak át hozzájuk a másik oldalról.

Máliki és Amrí a szomszédos Irán két legismertebb iraki szövetségese. Abádit úgy emlegetik, mint akinek a hatalomban tartását előnyben részesítené az Egyesült Államok, míg Szadr olyan nacionalistaként állítja be magát, aki az amerikai és az iráni befolyást egyaránt visszautasítja – írja jelentésében a Reuters hírügynökség.

Az iraki törvényhozás a tervek szerint hétfőn tartaná alakuló ülését, hogy megválasszák a házelnököt, és elindítsák a kormányalakítás folyamatát.

A Szadr és Abádi vezette csoportosulás soraiban található közleményük szerint Ijád Allávi alelnök és Ammár al-Hakim síita hitszónok pártja, néhány szunnita törvényhozó, valamint az iraki türkmén, jazidi, mandeus és keresztény kisebbségek képviselői. Nem csatlakoztak ugyanakkor hozzájuk a képviselethez jutott kurd csoportok.

Ez utóbbi jelentős változás lenne, mivel azóta, hogy az Egyesült Államok vezette 2003-as hadjárat megdöntötte Szaddám Huszein iraki diktátort, a hatalmat megosztva gyakorolta az ország három legnagyobb etnikai-vallási népcsoportja. A miniszterelnököt a síita arabok adták, a parlament elnökét a szunnita arabok, míg az elnöki posztot egy kurd töltötte be.

Az iraki legfelsőbb bíróság csak két hete hagyta jóvá a május 12-i parlamenti választás hivatalos végeredményét, miután csalás gyanúja miatt júniusban elrendelték a voksok kézi újraszámolását. Az előző iraki parlament négyéves mandátuma már június 30-an lejárt. Azóta korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvivő kormánya van az országnak.