Képmutató az Európai Unió viszonyulása Kínához, hiszen az együttműködés összeurópai érdek, mint ahogy az is, hogy Közép-Európa kínai forrásokat is felhasználva fejlessze infrastruktúráját – mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Szijjártó Péter pénteken Bukarestben, ahol az európai uniós tagországok külügyminisztereinek kétnapos informális találkozóján vett részt.

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Az unió soros elnökségét ellátó Románia pénteken az EU és Kína kapcsolatát tűzte napirendre, a megbeszélés második részére pedig meghívták az uniós tagjelölt országokat is.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint világos, hogy hamarosan Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, ezért a Kínával folytatott európai együttműködés eredményessége meghatározó fontosságú az EU jövőbeni versenyképessége szempontjából.

Kifejtette: megdőlt az a régi dogma, amely szerint a tőke csak nyugatról keletre áramolhat, hogy olcsó munkaerőt keressen. Ma már a keleti vállalatok legalább olyan mértékben diktálják a világgazdaság átalakulási tempóját, mint a nyugatiak, sőt számos iparágban a jövőbeni versenyképességhez szükséges technológiákat Keleten fejlesztik ki, és ott kezdik először alkalmazni.

„Ezért kiemelt jelentőségű a kínaiakkal való együttműködés, mert ha nem tud együttműködni az EU Kínával, akkor számos iparágban a legújabb technológiai megoldások válnak elérhetetlenné számunkra, ez pedig az európai versenyképesség visszaesését jelentené” – magyarázta Szijjártó Péter.

Szerinte képmutató az EU Kína-politikája olyan körülmények között, amikor a forgalom egy év alatt több mint 30 százalékkal bővült, a tavalyi esztendőben már megközelítette a 600 milliárd eurót, és a legnagyobb kereskedelmet azok a tagországok bonyolították le – Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy Britannia és Hollandia -, amelyek a leghangosabban szoktak bírálatokat megfogalmazni Kínával szemben. Közép-Európa is ki akarja venni a részét az együttműködés előnyeiből, és ez nemcsak regionális, hanem összeurópai érdekeket is szolgál.

„Kína és Közép-Európa együttműködése alapvetően olyan infrastruktúra-fejlesztésről szól, amelyre az európai források nem nyitottak. Így az észak-déli irányú infrastrukturális fejlesztésekhez adott kínai támogatás felhasználása egész Európa érdeke, ráadásul ez az együttműködés fejlesztéseket jelent a nyugat-balkáni térség számára is, amely így még inkább és minél előbb felkészültté válhat az EU-s csatlakozásra” – mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter a Nyugat-Balkán európai integrációjának hátráltatása miatt is bírálta Brüsszelt, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az Európai Bizottság 2025-ig nem akar nyugat-balkáni bővítést, holott ez Európa gazdasági és biztonsági érdeke is.

„Semmi szükség nincs további hat évre. Mi azt gondoljuk, hogy mind Szerbia, mind Montenegró vonatkozásában sokkal gyorsabban sort lehetne keríteni a csatlakozásra. Ez volna az egész Európai Unió, így benne Magyarországnak is a gazdasági és mindenekelőtt biztonsági érdeke. Nagyon komoly feszültségek vannak a Nyugat-Balkánon, amelyeken úgy sokkal könnyebb lenne úrrá lenni, ha az európai integrációt felgyorsítanánk” – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.