„Propagandisztikus hisztéria tört ki Magyarországon” – értékelte a kvótareferendum ügyében kezdett kormányzati plakátkampányt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy szerdai német rádióinterjúban. A szocialista politikus a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban kiemelte, hogy továbbra is kiáll a Magyarország uniós tagságának megszüntetéséről szóló „goromba” kijelentése mellett.

Fotó: MTI, archív

Jean Asselborn arra a kérdésre, miként értékeli, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter komolytalan figuraként, illetve kioktató, nagyképű és frusztrált emberként jellemezte, azt mondta, hogy az ügy lényegét tekintve mindez nemigen járul hozzá az előrehaladáshoz, de a reakció érthető, mert kijelentése Magyarország uniós tagságának megvonásáról „goromba felkiáltás” volt.

Hangsúlyozta: nem egy népet vagy országot akart bírálni, hanem arra akart rámutatni, hogy „létezhet az Európai Unióban egy kormányzati politika, amely ténylegesen a mindenekelőtt az Európai Unió által vallott értékeken kívül helyez egy országot, és így már nincs értelme annak, hogy tagja legyen az uniónknak”.

A kvótareferendumot felvezető kampányt értékelve kijelentette: Magyarországon „propagandisztikus hisztéria tört ki”, Orbán Viktor miniszterelnök a „keresztény Nyugat lerombolására” törekvő „brüsszeli birodalmi bürokráciáról” beszél, pártjának egy képviselője pedig disznófejeket kíván elhelyezni a határkerítéseken a menekültek elriasztására.

Fotó: MTI, archív

„Pontosan ez az, ami szerintem nemcsak az uniós szerződésbe ütközik, hanem az értékek azon kultúrájába, amelyre 1945 után felépült Európa, és ezt vagy lenyeli az ember, vagy talán felkiált ellene” – mondta Jean Asselborn.

Arra a kérdésre, vajon Jean-Claude Juncker korábbi luxemburgi miniszterelnök – az Európai Bizottság elnöke – vagy a luxemburgi kormány óriásvállalatoknak milliárdos kedvezményeket juttató adópolitikája nem árt-e éppen annyira az EU-nak, mint Orbán Viktor menekültpolitikája, kiemelte, hogy Luxemburg alapvető változásokon ment keresztül, és jó úton jár, az adóügyek átláthatóságának erősítése területén együttműködik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD), és így „már nem a banktitok az a fogalom, amelyből Luxemburg megél”.

Jean Asselborn a Die Welt című német lapban kedden közölt interjúban kiemelte, hogy elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol „kerítéseket építenek háborús menekültek ellen”, vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A többi között hozzátette, hogy Magyarországon a menekültek távoltartását szolgáló kerítés „egyre hosszabb, magasabb és veszélyesebb”, a háború elől menekülő emberekkel „szinte rosszabbul bánnak, mint a vadállatokkal”, és az ország „nincs messze attól, hogy tűzparancsot adjon ki a menekültek ellen”.

MTI

Fotó: MTI