Elfogták Irakban a német sajtóban Susanna néven azonosított 14 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított iraki férfit – jelentette be pénteken Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A 20 éves fiatalembert a kurd biztonsági szervek fogták el péntekre virradóra Irak északi részén, a kurd autonóm területen, Erbíl közelében. Elfogása a német és a kurd hatóságok sikeres együttműködésének eredménye – mondta Horst Seehofer a Szász-Anhalt tartománybeli Quedlinburgban, a szövetségi kormány és a tartományok belügyi egyeztető fóruma, az úgynevezett belügyminiszteri konferencia ülése után, sajtótájékoztatón. 
    
Az Ali Bassár nevű gyanúsított kézre kerítése nem vigasz az áldozat családjának, de a brutális bűncselekmény feltárása és az elkövető felelősségre vonása szempontjából nagyon fontos – tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy további elemzést igényelnek a gyanúsított ellen talált bizonyítékok.
    
Az egyelőre nem ismert, hogy miként kerülhet vissza Németországba Ali Bassár, aki menedékkérőként érkezett az országba 2015-ben – derült ki pénteken Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen Maria Adebahr külügyi szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs kiadatási egyezmény Németország és Irak között, de ez nem zárja ki azt, hogy egyes esetekben valamelyik fél kérésére a másik átad a területén tartózkodó személyeket.
    
A német nyilvánosságban felháborodással fogadott kettős bűncselekménynek az iraki menedékkérő mellett egy másik gyanúsítottja is volt, egy 35 éves török menedékkérő, akit szabadon engedtek, mert nem bizonyult megalapozottnak a gyanú.
    
A mainzi illetőségű áldozatot a nyomozás eddigi megállapításai szerint május 22-én vagy 23-ra virradóra a szomszédos Wiesbadenben megerőszakolták, majd meggyilkolták, és holttestét elrejtették egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében, Hessen tartományi város külterületén.
    
Az áldozatot május 22. óta eltűntként tartották nyilván, keresésében több száz rendőr vett részt, holttestét szerdán találták meg.
    
A helyi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint Ali Bassárról egy 13 éves menekült szolgált a legfontosabb információkkal. Azonban mire a gyanúsított nyomára bukkantak, már csak azt tudták megállapítani, hogy a családjával együtt távozott az országból. Az eddig ismert nevüktől eltérő személyazonossággal Düsseldorfból repülővel Isztambulba, onnan pedig az iraki Erbílbe utaztak. 
    
Ez június elején történt, amikor Ali Bassár még nem volt hivatalosan gyanúsított, és nem állt körözés alatt.
    
Pénteken a hatóságok tájékoztatása alapján kiderült, hogy a nyolcfős család úti okmányai rendben voltak, és megfelelően ellenőrizte is őket a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség, de a repülőjegyeken más nevek álltak. Ezzel kapcsolatban Harald Neymanns belügyminisztériumi szóvivő a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a szövetségi rendőrség csak az úti okmányok ellenőrzésére jogosult, a repülőjegyeket pedig mindig az adott légitársaság kezeli.