Romániának nincs miniszterelnöke, a kormányt a „bűnöző” Liviu Dragnea (szociáldemokrata pártelnök) vezeti a háttérből közvetítőkön keresztül – jelentette ki Klaus Iohannis államfő pénteken.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A jobboldali elnök rögtönzött sajtóértekezletén arra reagált, hogy Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök az alkotmánybíróságnál emelt panaszt ellene, arra hivatkozva, hogy az államfő hátráltatja a kormány munkáját, mivel több mint két hete halogatja két – a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága által eldöntött – minisztercsere végrehajtását.

Iohannis leszögezte: szerinte nem alkotmányos, hanem politikai ügyről van szó, amely nem a testületre tartozik, de a kormány lépése után most már biztosan nem fog új minisztereket kinevezni, megvárja az alkotmánybíróság döntését.

A politikai problémát az okozza, hogy a PSD nem tud másképp, csak erőből politizálni – vélekedett Iohannis. Hozzátette: Dancila nem érti, hogyan működik az állam, összetéveszti az államot a párttal, pedig a miniszterek az államot szolgálják, lecserélésük okait a polgároknak is ismerniük kell, az nem lehet a párt belügye. Az elnök jelezte: elvárta volna, hogy a kormányfő politikai tárgyalópartnerként viszonyuljon hozzá, és ne csak arról küldözgessen papírokat minden előzetes egyeztetés nélkül az elnöki hivatalba, hogy milyen minisztereket akar éppen lecserélni.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az elnök is sérti az intézmények jóhiszemű együttműködésének követelményét a minisztercserék halogatásával, Iohannis azzal vágott vissza, hogy a PSD kettős mércét alkalmaz. Szerinte, ha a szenátusi elnök mentelmi jogának felfüggesztésénél, amit november elején kért a korrupcióellenes ügyészség, a kormánytöbbség „észszerű határidőnek” tartja azt, hogy a kérés elbírálását a februárban kezdődő tavaszi ülésszakra halasszák, akkor a minisztercseréknél sem lehet két-három hónapnál sürgősebb.

A román alkotmánybíróság egy korábbi, precedensértékű határozata szerint az elnöknek egyszer van joga – indokoltan – elutasítani a kormányfő által javasolt miniszterjelölt kinevezését, második alkalommal nem tagadhatja meg beiktatását. A PSD végrehajtó bizottsága november 19-én döntött a kormány átalakításáról, de Iohannis nyolc miniszter helyett csak hat lecserélését hagyta jóvá. A kormányfő újabb két jelölttel próbálkozott, Iohannis pedig azóta halogatja a döntést, minden korábbinál élesebb támadásokat intézve a PSD ellen.

Dancila a pénteki kormányülésen a jövő évi elnökválasztással kapcsolatos politikai játszmának minősítette Iohannis magatartását, az alkotmányossági óvást pedig egy kényszerű lépésnek, amivel a kormány hatékony működését próbálják biztosítani az EU tanácsa soros elnökségének átvétele küszöbén.