Jelenlegi hely

Igaz Hívők: George Soros és a vallásos baloldal háborúja Trump elnök ellen

CAPITAL RESEARCH

Ezzel a címmel jelentetett meg a gazdasági tényfeltárásra szakosodott amerikai portál egy 18 nyomtatott oldal terjedelmű cikket erről a … milliárdosról.A tényfeltárás elején olvasható összefoglaló szó szerinti fordításban:

„Állj ellen!” – hangzik sok Hillary Clinton-támogató csatakiáltása. Akiket jelöltjük Trumppal szembeni váratlan veresége csípett meg. A George Soros alapítványaitól származó pénzen támogatott vallásos baloldal egyes elemei aktívan támadják Trump elnököt és programját”.

A cikk így indul:

A Donald Trump elnök és George Soros baloldali plutokrata között fennálló nyilvánvaló politikai ellentétek ellenére egy alapvető dologban egyek: e két self-made milliárdos egyaránt szeretnek nagyban gondolkodni. Trump saját krédóját 1987-ben megjelent, Az üzletkötés művészete című könyvében így fejezte ki: „Nekem teljesen egyszerű: ha egyáltalában gondolkodni akarsz, akkor akár gondolkodj nagyban is.”

Soros, a radikális szervezetek megadonorja szintén szeret nagyban gondolkodni. Úgyhogy amikor Trump elnököt nyilvánosan „szélhámosnak, csalónak és jövőbeni diktátornak” nevezte – mint azt januárban tette –, az nem csak egy csalódott clintonista „savanyú szőlő” szöveg volt. Hanem, folytatja a hosszú bekezdés végén, nyílt háborús hadüzenet volt Trump elnök ellen.

Ha valakinek a „nyílt háborús hadüzenet” túlságosan rémlátomásosnak tűnik, vagy úgy gondolja, átvitt értelemről van szó, gondolkodjon el még egyszer. Még a „nem annyira konzervatív” New York Times is megjegyezte, hogy a januári Trump-elleni tüntetéseken résztvevő szervezetek közül ötvenet Soros támogatott.

2015-ben, egyetlen év alatt Soros Nyílt Társadalom Előmozdítási Alapítványa 431 millió dollárral támogatott világszerte szélsőbaloldali csoportokat és ügyeket. Miért is lenne érdemes ekkora összegekkel támogatni radikális szervezeteket, ha abban nincs benne néhány bérelhető csőcselékcsoport, amelyek gyorsan mozgósíthatók egy-egy bevetésre?

Később a cikk bemutatja, hogy a fősodratú amerikai sajtó milyen képet fest a „filantróp” Sorosról. Ő, akit annyit bántanak. Ő, aki a „gyűlölet mágnese”. Ő, aki a konzervatívok bokszzsákja, stb.

Az írás ezt követően rendkívül részletes és adatokban bővelkedő elemzést mutat be arról, hogy Soros milyen szervezetei milyen célokat szolgálnak.

Ezt követően vet egy alaposabb pillantást a Hit a Közéletben (FIPL – Faith in Public Life) nevű szervezetre, amelyet 2005-ben alapítottak Washingtonban. Tíz évvel később már 2,25 millió dollár jövedelmet jelentett. 2012 és 2015 között nagyjából 1,7 millió dollár anyagi támogatást kapott Soros Nyílt Társadalom Előmozdítási Alapítványától. A szervezet célkitűzései közé tartozik, hogy megváltoztassa a narratívát a hitnek a politikában betöltött szerepéről és sikerrel vegye fel a harcot a vallási jobboldal ellen és terjessze a társadalmi igazságosságot.

2016. november 26-án az FIPL 1500 lelkész által aláírt nyílt levelet tett közzé, elítélve Trump elnök „bigott kabinetjét” és azt, hogy ők a „gyűlölet, a bigottság és a megfélemlítettség nagykövetei”. 2017. január 9-én 200 „morális vezető” menetét rendezte meg a Capitoliumtól indulva azért, hogy ellenezzék Jeff Sessions igazságügyi miniszterként való kinevezését. Ezután 4000 baloldali lelkész követelte Sessions lemondását. A FIPL fő célpontja a vallások közül a katolikus egyház, amit a cikk szintén igen alaposan részletez.

Soros ugyanakkor katolikus szervezeteket is támogat pénzzel. Például 2015-ben 970.000 dollárral a Katolikus Törvényes Bevándorlási Hálózatot. Egy évvel korábban ugyanők 150.000 dollárt kaptak.

De támogatott egy PICO néven ismert, egy jezsuita szerzetes által alapított csoportot is. John Baumann atya korábban a hírhedt Saul (ejtsd: „Szól”) Alinskyval állt igen szoros kapcsolatban. (Alinski balliberális amerikai közösségszervező, a polgári engedetlenség és egyéb megmozdulások filozófiai és technikai megalapozója.)

A cikk ezután Soros szervezeteit és hálózatát nem egyszer „Soros polipnak” nevezi. Azt már nem teszi hozzá, hogy csápjaival mit lenne érdemes tenni.

Lovas István