A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint Barack Obama elnöksége alatt az Egyesült Államok elsősorban „ideológiai kolonizációt” kísérelt meg a közép-európai régióban, és ez a szándék egybeesett Soros György üzletember alapítványainak törekvésével.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Schmidt Mária az M1 aktuális csatorna műsorában úgy fogalmazott: nem tudja, melyik szereplő akarta a „kolonizációt”, „de hogy együtt tevékenykedtek, az biztos”.
    
A történész kiemelte, hogy a régió nem volt mindig fontos az Egyesült Államoknak, a második világháború alatt például nem foglalkoztak vele.
    
Schmidt Mária arról az Anne Applebaummal folytatott beszélgetésről is szót ejtett, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra. Azt mondta: úgy érzi, az amerikai történész és újságíró dühös a régióra; nem tetszik neki, ami Lengyelországban és Magyarországon zajlik.

(MTI)