Horst Seehofer távozik a bajor miniszterelnöki tisztségből 2018 első negyedévében, ezt személyesen is bejelentette hétfőn Münchenben.

Pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján megerősítette, hogy a kormányfői tisztséget Markus Söder tartományi pénzügyminiszternek adja át.

Hozzátette, hogy a CSU élén tovább folytatja munkáját, és a december közepén tartandó pártkongresszuson ismét elindul az elnöki tisztségért.

A CSU így a kormányfői és a pártelnöki tisztség szétválasztásával, kettős vezetéssel vág neki a 2018-as tartományi törvényhozási (Landtag-) választásnak. Ez a feladatmegosztás megerősíti a párt összetartását, és ugyan „nem garantálja a választási sikert, de megteremti a feltételeket hozzá” – mondta Horst Seehofer.

Hangsúlyozta, hogy a következő időszakban minden hónapban növekednie kell a CSU választói támogatottságának ahhoz, hogy jól szerepeljenek a 2018 szeptemberében tartandó Landtag-választáson.

A legutóbbi, november végén készített felmérés szerint a CSU a szavaztok 37 százalékát gyűjtené össze, ha most vasárnap lenne a Landtag-választás. Ez történelmi mélypont, és 10,7 százalékpontos csökkenés az előző, 2013-ban tartott választáson elért 47,7 százalékhoz képest.

A CSU a politika tartalmát illetően szinte teljesen egységes párt, de Horst Seehofer és Markus Söder személyes ellentéte miatt évek óta megosztott. Ennek a megosztottságnak hivatott véget vetni a miniszterelnöki és pártelnöki tisztség szétválasztása, amiről teljes egységben, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött hétfőn a Landtag-frakció és az elnökség. Az egység helyreállításától a választói támogatottság növekedését várják.

Horst Seehofer szavai alapján a váltást a szövetségi kormány megalakításának elakadása miatt nem hajtják végre azonnal. A pártelnök-miniszterelnök elmondta, hogy továbbra is ő vezeti majd a CSU-s delegációt a kormányalakításról Berlinben folytatandó egyeztetéseken és a majdani koalíciós tárgyalásokon, és úgy érzi, jelentős hozzájárulást adhat egy stabil, cselekvőképes kormány létrehozásához.

Kiemelte: reméli, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) rövidesen készen áll majd a koalíciós tárgyalásokra. Azt a lehetőséget nyitva hagyta, hogy a következő szövetségi kormányban miniszteri tisztséget vállaljon. Mint mondta, ez a kérdés most nincs napirenden, és először a kormány megalakítására kell összpontosítani.

A CSU az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártja, csak Bajorországban működik, szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselői a CDU képviselőivel együtt alkotnak frakciót. A szeptemberi Bundestag-választáson a tartományban leadott szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 13,3 százalékos visszaesés a 2013-ban tartott Bundestag-választáson szerzett 49,3 százalékhoz képest.

A CSU 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel Bundestag-választáson. Gyengülése a pártban elterjedt értelmezés szerint azt jelenti, hogy a 2018-as Landtag-választáson veszélybe kerülhet az abszolút többség a müncheni tartományi parlamentben. Ez azért fontos, mert a CSU-nál szinte a párt létének értelmeként tartják számon azt, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül kormányozza Bajorországot.

Horst Seehofer az után került a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztségbe, hogy a CSU a 2008-as Landtag-választáson több mint 40 év után nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését.

MTI