Horst Seehofer rövidesen lemond a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéről – jelentette szerdán a Die Zeit című német hetilap a hírportálján.

Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)

Horst Seehofer a környezetéből származó információk alapján pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését, miszerint befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartja a belügyminiszteri pozíciót a szövetségi kormányban.

Döntését nagyban befolyásolta Angela Merkel kancellár azon elhatározása, hogy pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán nem pályázza meg ismét az elnöki tisztséget, és legkésőbb a ciklus végén távozik a politikából.

Angela Merkel visszavonulásának bejelentése után Horst Seehofer felszabadult, és így már képes „elengedni” a pártelnökséget – fogalmazott egy bizalmasa, hozzátéve: a politikus „nagyon megkönnyebbült, mióta tudja, hogy nem Merkel férfitemetőjében végzi”.

A testvérpárt vezetőjének lépése azt is megmutatta Horst Seehofernek, hogy a pártelnöki pozícióval együtt nem kell a kormányzati tisztséget is feladni, így míg Merkel a kormány élén áll, ő a Merkel-kormányban kíván maradni – ismertették a Die Zeit forrásai.

Hozzátették: ezt az elképzelést olyan politikusok is támogatják a CSU-ban, akik hónapok óta sürgetik Horst Seehofer távozását a párt éléről.

A Die Zeit szerint ebben annak is szerepe van, hogy a CSU-ban azzal számolnak, hogy Angela Merkel kormánya legfeljebb jövő tavaszig marad hivatalban, és úgy vélik, erre a néhány hónapra már nem érdemes egy másik CSU-s politikust megtenni szövetségi belügyminiszternek.

A CSU következő elnöke vagy Markus Söder bajor miniszterelnök, vagy Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője lehet, a tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson döntenek majd. Söder jobb esélyekkel indul, mint Weber – írta a Die Zeit.

A CSU az október közepén tartott bajorországi tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson az első helyen végzett, a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg, de támogatottsága 10,4 százalékponttal gyengült az előző, 2013-as választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredményt érte el az 1950-es 27,4 százalék óta. A párt így elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerült a Szabad Választók (FW) pártjával. 

A koalíciós szerződést hétfőn írták alá, Markus Södert kedden választotta meg kormányfőnek a Landtag. Kormányának tagjai november 12-én tesznek esküt.

Horst Seehofer a napokban közölte, hogy az új bajor tartományi kormány hivatalba lépése után nyilatkozik arról, miként folytatja pályafutását.

A német tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU-ban kudarcként értékelt választási győzelem óta egyre többen bírálják Horst Seehofert. A nyomás tovább erősödött, miután Angela Merkel október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

Horst Seehofer a Die Zeit beszámolójára reagálva szóvivője útján tudatta, hogy nem változtatta meg tervét, továbbra is érvényes, hogy majd csak a bajor kormány november 12-i hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről, és még nem véglegesítette döntését.

A Focus című hírmagazin a hírportálján arról írt, hogy Horst Seehofer esetleges visszalépése után Markus Söder veszi át a párt vezetését. A tartományi kormányfőt december elején, egy rendkívüli pártkongresszuson választhatják meg elnöknek. A párt szűkebb vezetése nagy egyetértésben hozta meg ezt a döntést, amelybe bevonták Manfred Webert is – írta a Focus.