Akkor most közelebb kerültünk egy globális háborúhoz? A kérdés felvetése jogos, miután a közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló, a hidegháború lezárásában mérföldkőnek számító, és Európa stratégiai stabilitását hosszú ideig biztosító orosz-amerikai szerződés a múlté.

Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az INF-megállapodást az Egyesült Államok után felfüggesztette Oroszország is. A világ nyugati felén a fősodratú média most Moszkvára mutogat, míg a másik féltekén a sajtó azon erőlködik kétségbeesetten, hogy odafigyeljenek az amerikai fegyverkezést igazoló bizonyítékaira. Kétségbeesetten, mert ezek a hírek valahogy az orosz rakétáknál leragadó meghatározó nyugati lapokat nem nagyon érdeklik. Mint ahogy az sem, hogy nemcsak az orosz gépek idegesítik időről időre a NATO légvédelmét, s csupán az elmúlt héten 23 felderítő gépet észleltek az orosz légtérben. 

Ebből is látszik, hogy az oly sokat emlegetett stratégiai stabilitás megrendült. De azért ne szaladjunk annyira előre, hiszen ez még nem jelenti azt, hogy holnap kitör a háború. Már csak azért sem, mert az INF-szerződés felmondására azért egy ideje már számítani lehetett. S a két érintett fél számított is.

Egyáltalán nem igaz, hogy csupán az Iszkander-M rendszerhez tartozó orosz 9М729 típusú rakéta hatótávolsága haladhatja meg az ominózus 1987-es szerződésben előírt 500 kilométeres hatótávolságot. A szerződés felbontására készülve teszteltek az oroszok is új, a leszereltek helyére állítható rakétákat, s az amerikaiak is. Ott van például az úgynevezett szuperágyú, amely 1610 kilométer távolságból képes megsemmisíteni a célt. S hát mivel szakértők szerint egy ágyúnak nem lehet ekkora hatótávolsága, alighanem egy közepes hatótávolságú rakétarendszerről van szó.  

De Moszkva már régóta emlegeti azt is, hogy az Európába és a Távol-Keletre az orosz határok közelébe telepített amerikai rakétavédelmi rendszer indítóállásairól – az Aegis szárazföldi változatáról, az Aegis Ashore-ról van szó – ki lehet lőni Tomahawk típusú csapásmérő rakétákat is, amelyek hatótávolsága meghaladja az INF-szerződésben rögzített 500 kilométeres határt. E helyütt érdemes megemlíteni, hogy az 1987-es korlátozás alá nem esnek a tengeri indítású rakéták és a Tomahawkok, mint ahogy magától értetődően a nukleáris töltet eljuttatására képes drónok sem.

Nem sérti a szerződés betűjét – „csupán„ a szellemét – az sem, hogy az amerikai kongresszus 2018-ban 65 millió dollárt szavazott meg közepes és rövid hatótávolságú rakétarendszerek fejlesztésére. Az orosz védelmi minisztérium honlapján publikált olyan felvételeket is, amelyen az az arizonai üzem látható, ahol ezeket a rendszereket gyártani fogják. Erre az Egyesült Államok már két éve készül, s ezalatt az említett bázis területe 44 százalékkal, az állomány pedig kétezerrel nőtt. 

Láthatjuk tehát, hogy az INF-szerződésen már túllépett egyrészt a technológiai fejlődés, másrészt az a nukleáris arzenál több mint négyötödét birtokló Egyesült Államokon és Oroszországon kívül is megjelentek atomhatalmak. Kínának például komoly közepes és rövid hatótávolságú rakétákból álló rendszerei vannak. Így aztán Peking eddig a nyertese volt a csupán Washingtont és Moszkvát korlátozó megállapodásnak. Magát a megállapodást igazából nem kellene hát siratni, a felfüggesztésének a módja azonban aggasztó üzenet.

Mindenekelőtt arról szól, hogy Amerika a változó realitások közepette sem hajlandó lemondani a globális hegemóniáról, és minden eszközt bevet annak megőrzésére. Ezek egyike, hogy a gyeplőt a lovak közé dobva kilép az INF-szerződésből. Ezzel ugyan feloldja az önkorlátozás alól Oroszországot is, s ennek egyes moszkvai körök örülnek is. Nem lehet azonban nem látni, hogy Moszkva ebben a fegyverkezési versenyben csak a rövidebbet húzhatja. Ugyanúgy, mint Ronald Reagan csillagháborús terveinek kibontakozásakor. A Kreml szempontjából a legnagyobb probléma az, hogy ismét csak a fegyverkezésre, és nem a gazdasági modernizációra kell koncentrálnia. 

Az INF felmondásának legfőbb veszélye azonban még csak nem is a fegyverkezési verseny felgyorsulása, új, hiperszonikus rendszerek megjelenése, hanem a hidegháború esetleges visszatérése Európába. Kinyílt Pandora szelencéje, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a megsemmisített Pershing-2 után újabb rakétákat telepít Amerika a kontinensre. Néhány állam, így Lengyelország vagy a baltiak ezt kimondottan igénylik, míg a többséget ez a lehetőség felettébb aggasztja. Már csak azért is, mert az INF-szerződés felrúgása közvetve arra kényszerít más államokat, hogy igazodjanak Washington külpolitikai irányvonalához. Így pedig erősödik Amerikának a világban az utóbbi időben gyengülő dominanciája.

Ezen kívül a megállapodás híján megnövekedik a katonai faktor a globális politikában, ami ismét csak a világ legnagyobb fegyverexportőrének, az Egyesült Államoknak kedvez. S akkor még nem említettük, hogy az amerikai rakéták telepítése mindenekelőtt Európát teszi ki egy katonai csapás veszélyének. Donald Trump lépése éppen ezért felelőtlenség az európai szövetségesekkel szemben. Washington lényegében feláldozza szövetségeseit saját érdekeinek az oltárán. 

De ne fessük az ördögöt a falra, hiszen Trump kijelentette, hogy ilyen lépés nem áll szándékában. Ám mi erre a garancia? Talán az, hogy az európai hatalmak ezt nagyon nem szeretnék. S még egy dologban lehet bízni, Trump hiúságában. A szerződéseket előszeretettel felrúgó és helyükre újakat kötő amerikai elnök ez esetben is meglebegtette egy új megállapodás lehetőségét. Ezzel pedig Reagan nyomaiba léphetne.

A háború tehát egy lépéssel közelebb került, azonban még elég messze van attól, hogy kétségbeessünk. Így még a Washington teljes kilépésig hátralévő hat hónapban is történhet akármi. Nem fogadnék rá nagy tételben, ám akár megújulva megmenekülhet még az INF is. Ám sajnos az sem kizárt, hogy a rakétavédelmi megállapodás, majd az INF-szerződés felbontását a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló orosz-amerikai START-III. követi.