Mostanában többször is írtunk arról, hogy a hollywoodi villákban élő és saját fontosságuk teljes tudatában állandóan politikai-társadalmi kérdésekben nyilatkozgató ultraliberális elitnek valójában mennyire nincs fogalma se politikáról, se a kerítéseiken és partijaikon kívül létező társadalomról. Ismerjük már őket, blődségeiken nehéz lenne csodálkoznunk. De néha jön egy újabb okostojás, aki olyan bődületes butaságot mond, hogy azt meg kell örökítenünk.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Josh Fox rendező, forgatókönyv-író és környezetvédelmi aktivista, aki leginkább arról ismert, hogy 2010-ben Oscar-díjra jelölték Gasland című filmjét.
Eddig az alapvető információ, amit a Google egy pillanat alatt elént tár.
 
Az biztos csak véletlenül maradt ki, hogy Fox ezen túl még világbéke-szakértő is.

Más nem is lehet, hiszen ő – és csakis ő – megtalálta a választ arra a kérdésre, amelyet a világ nagy része már évek óta feszeget: hogyan lehetne legyőzni az Iszlám Államot?

Fox a Twitteren – hol máshol? – felfedte a titkot. Egyrészt felháborodott azon, hogy az Egyesült Államok ledobta Afganisztánban “minden bombák anyját”, másrészt jól meg is mondta, mit kellett volna helyette tennie: “Aljasság. Gyilkosság. Förtelem. Mikor tanuljuk meg végre, hogy csak a szeretet állítja meg a gyűlöletet, és a bombázásokkal csak erősítjük az Iszlám Államot?”

Nagyjából egy órával később aztán világgá kürtölte, hogy “Szeresd az ellenségedet! Ne teremts belőlük még többet! A tanárok, a diplomácia, a kultúra és a segélyek hoznak békét. A bombák nem”.

Fox persze kapott néhány virtuális pofont a Twitter konzervatív szárnyától, de ha azt hinnénk, itt vége is a történetnek, tévednénk.

Van itt nekünk két, Hollywwodon kívülre szorult filmkészítőnk, Phelim McAleer és Ann McElhinney, akik internetes adománygyűjtésbe kezdtek, hogy Foxot ki tudják küldeni Afganisztánba, és ő ott – terveik szerint – nagy ölelkezések közepette kikényszerítse a békét az Iszlám Állam harcosaival.

Az adománygyűjtő oldal szerint abban az esetben, ha Foxról kiderül, hogy egy “álszent nyuszi”, akkor a teljes összeget a sérült amerikai katonák megsegítésére létrehozott, közismert alapítvány, a Wounded Warrior Project javára ajánlják fel.

Részünkről alig várjuk, hogy Fox Twitter-oldalán iszlám államos, ölelkezős fotókat lássunk.
Hiszen biztos komolyan gondolta, amit mondott, ugye?

-SVÁ-

Képernyőfotó: www.generosity.com