Fotó: demokrata.hu

Több ezer lengyel gyűlt össze Krakkó főterén, hogy hazafias dalokat énekelve ünnepeljék meg az ország függetlenné válásának századik évfordulóját. 

Fotó: demokrata.hu

Fotó: demokrata.hu

Múlt hétvégén Lengyelország-szerte ünnepségeket tartottak az ország függetlenné válásának századik évfordulóján. Krakkó főterén, november 11-én, az ünnepi szentmise, a körmenet és a központi megemlékezés után több ezer ember gyűlt össze, hogy hatalmas kórust alkotva együtt énekeljék el Lengyelország leghíresebb katonadalait. 

Krakkó polgármestere, Jacek Majchrowski kezdeményezésére a résztvevők között mintegy nyolcezer szövegkönyvet osztottak szét a szervezők, így bárki bekapcsolódhatott az előadásba. A közönséget korabeli katonaruhába öltözött színművészek, olykor pedig tradicionális lengyel népviseletben lévő gyerekek kísérték. A jubileumi rendezvény a 70. volt a sorban a kezdeményezés megszületése óta.