Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A hatóságok megtévesztésére tanítják be egyes jogvédő civil szervezetek munkatársai a határokra érkező migránsokat – erről beszélt Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az unió határaihoz érkezők elenyésző kisebbsége jogosult nemzetközi védelemre, ezért tanítják be őket egyesek arra, hogy mit kell hazudni a menekült státusz elnyeréséhez. Ez pedig feltehetően bűncselekmény, a hatóság megtévesztése – mondta.

Nem egyszer még a határ illegális átlépését is tanítják – tette hozzá.

A jelenlegi szabályok megalkotásakor nem volt tömeges migráció, többségében valódi menekültek érkeztek a határokhoz, akik együttműködtek a hatóságokkal, mára ez a helyezet megváltozott – magyarázta az Alapjogokért Központ vezetője.