Megháromszorozná a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását célzó program finanszírozását az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A 25:6 arányban elfogadott jelentés értelmében a következő hétéves uniós költségvetésben 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett.

Mint írták, az EU-nak bővítenie kellene a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok megerősítésére szolgáló forrásokat, egyebek között az ezen a területen tevékenykedő NGO-k határozottabb támogatásával.

Bodil Valero svéd zöldpárti jelentéstevő rámutatott: elsősorban a demokrácia és a jogállamiság védelmére kell fókuszálni, ezek ugyanis előfeltételei az alapvető jogok érvényesülésének.

A tervezet alapján a tagállamok részére „megosztott irányítás” keretében allokált források egy része átcsoportosítható lenne a programra, amennyiben az érintett országot eljárás alá vonják az uniós értékek megsértése miatt az úgynevezett jogállamiság mechanizmus vagy az alapszerződés hetes cikke keretében.

A LIBE javaslata értelmében kivételes esetekben, amikor egy tagországban veszélybe kerülnek az unió alapértékei, az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az országban működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából.

A program létrehozásáról és finanszírozásáról még az Európai Parlament plenáris ülésének, illetve a másik uniós társjogalkotó szervnek, a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak is meg kell egyeznie.