A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló tárgyalássorozatot számtalan váratlan kanyar, akadály és nézeteltérés hátráltatta, és a megállapodástervezet aláírása előtti utolsó napokra is jutott egy, mégpedig egy olyan, amely több mint háromszáz éve terheli Nagy-Britannia és Spanyolország viszonyát.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök ugyanis váratlanul, a Brexit-tárgyalások célegyenesében ismét felhozta Gibraltár ügyét. Sánchez kilátásba helyezte, hogy a vasárnapra összehívott soron kívüli EU-csúcson nem fogja aláírni a Brexit-feltételekről és a brit-EU kapcsolatrendszerről kidolgozott megállapodástervezeteket, sőt el sem utazik a csúcsértekezletre, ha nem kap biztosítékot arra, hogy Gibraltár jövőjéről továbbra is közvetlen kétoldalú brit-spanyol tárgyalásokon kell dönteni, és nem a Brexit-egyezségek keretében.

Gibraltárt, ezt a 6,5 négyzetkilométeres, 33 ezer lakosú területet az Ibériai-félsziget déli csücskén, amely hatalmas sziklatömbjével uralja a Földközi-tenger bejáratát, 1704-ben foglalta el a brit hadsereg, és a spanyol örökösödési háborút lezáró 1713-as utrechti szerződés értelmében csak akkor térhet vissza Spanyolországhoz, ha Nagy-Britannia önként lemond felségjogáról.

Gibraltár sorsa azóta is rendre fellángoló viszály forrása a két ország között, annak ellenére, hogy London és Madrid hosszú évtizedek óta szoros katonai és politikai szövetségesi viszonyt ápol egymással.

London az elmúlt években rendszeresen és erőteljesen kifogásolta például, hogy a spanyol fél változatos korlátozó intézkedésekkel nehezítette a terület közúti, vízi és légi megközelítését. Brit vélemény szerint ehhez csak kitalált ürügy volt az a spanyol érv, hogy a határforgalom fokozott ellenőrzését a Nagy-Britannia által úgymond eltűrt, kiterjedt kábítószer- és dohánytermék-csempészet indokolja.

Néhány évvel ezelőtt a spanyol kormány egy időre még azt is megtiltotta, hogy azok a hajók, amelyek meglátogatták Gibraltárt, utána Spanyolországban is kiköthessenek.

Az indulatok időnkénti fellángolásának hevességét jelezte az is, amikor a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik volt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Michael Howard egy tavalyi BBC-nyilatkozatában párhuzamot vont a Gibraltár feletti brit szuverenitás és az Argentína által 1982-ben megszállt, majd a brit hadsereg által 77 napos véres háborúban visszavívott Falkland-szigetek brit fennhatósága között. 

A falklandi háborúban 255 brit és 655 argentin katona halt meg.

Howard, aki 2003 és 2005 között állt az akkor ellenzékben politizáló Konzervatív Párt élén, az interjúban kijelentette: 1982-ben „egy másik női miniszterelnök (Margaret Thatcher) haderőt küldött a világ másik végébe, hogy megvédje brit emberek egy másik kis csoportjának szabadságát egy másik spanyol ajkú ország ellenében, és teljesen biztos vagyok benne, hogy jelenlegi miniszterelnökünk (Theresa May) is hasonló elszántságot tanúsít” Gibraltár ügyében.

A kijelentés keltette hangos diplomáciai botrányt Theresa May hivatala volt kénytelen békéltető nyilatkozattal elsimítani. A Downing Street szóvivőjének akkori nyilatkozata szerint nem lehetséges „sem most, sem a jövőben”, hogy a Gibraltár feletti vitának bármiféle „katonai vonatkozása” legyen.

Gibraltár lakosságának lojalitása a brit koronához megkérdőjelezhetetlen. Az 1967-ben tartott népszavazáson a helyiek 95 százaléka a brit fennhatóság fenntartására voksolt, a 2002-ben tartott újabb referendumon pedig a szavazók 98,97 százaléka vetette el azt a madridi javaslatot, hogy a terület feletti szuverenitást Nagy-Britannia és Spanyolország közösen gyakorolja.

Maratoni diplomáciai egyezkedések eredményeként szombat délutánra sikerült Madrid számára elfogadható megoldást találni a Gibraltárral kapcsolatos jövőbeni egyeztetések ügyében, a három évszázados fennhatósági vita vége azonban továbbra is látótávolságon kívül van.