Legalább 20 ember életét vesztette az Athén környékén hétfő délután óta tomboló futótüzekben; a főváros környékén szükségállapotot hirdettek – közölte Dimitrisz Canakopulosz görög kormányzati szóvivő keddre virradóra.

Fotó: MTI/EPA/Alexandrosz Vlahosz

Fotó: MTI/EPA/Alexandrosz Vlahosz

A Reuters hírügynökség korábbi jelentése szerint legalább hét ember égett halálra az Athéntól nagyjából 30 kilométerre fekvő Mati település egyik autópályáján. Egy szemtanú legalább négy megégett holttestet látott az úton: egy embert egy kocsiban, egy másikat egy jármű alatt, két áldozatot pedig egy motorbiciklin ért utol a vég. A görög egészségügyi minisztérium további három halálos áldozatról számolt be. A Reuters tudósítása alapján a szerencsétlenül jártak Mati tengerpartjára igyekeztek a gyorsan terjedő tűzvész elől.

Médiaértesülések szerint számos ember Mati környékén a tengerparti Rafinába menekült, hogy a tenger mellett leljen menedéket. A görög parti őrség közlése szerint Rafina tengerparti városban is vannak halálos áldozatok, és legalább tíz, a lángok elől a tengerre kihajózott külföldi turistának nyoma veszett. A dpa német hírügynökség jelentése szerint a tüzek elérték a város központját, ami több száz embert kényszerített menekülésre a tengerpart irányába. A világhálóra feltöltött képeken hatalmas, gomolygó füstfelhők, egy autópályán készült felvételen pedig az út mindkét oldalán tomboló lángok láthatóak.

A görög tűzoltóság figyelmeztetett: félő, hogy ahogy folynak a mentési és a tűzoltási munkálatok, a halálos áldozatok száma tovább fog nőni. Az egészségügyi minisztérium előzetes információi szerint a görög főváros körüli tűzvészben 56 ember sérült meg, közülük 11-en súlyosan. Canakopulosz a sérültek számát 69-re tette, a görög tűzoltóság 90-re. A BBC brit műsorszóró beszámolója szerint több száz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat, amelyek kiterjedését egyelőre nehéz megállapítani.

A munkálatokban a görög hadsereg is részt vesz. Athén sürgős nemzetközi segítséget kért az Európai Uniótól a futótüzek megfékezéséhez, elsősorban légi és szárazföldi eszközökre van szüksége. Egyelőre Ciprus ajánlotta fel segítségét, tűzoltókocsikat és személyzetet ígért Görögországnak. A Reuters egy szemtanújának korábbi közlése szerint Athéntól keletre legalább 100 otthonra és 200 gépjárműre terjedtek át a lángok. A hatóságok felszólították a tüzek által érintett és veszélyeztetett, Athéntól nyugatra fekvő, tengerparti Kineta térség lakosságát, hogy hagyják el otthonaikat.

A Kinetából felszálló füst a negyven kilométerre fekvő fővárosig is eljutott. Az Athént a tőle nyugatra fekvő Korinthoszt összekötő sztrádát lezárták, a vonatjáratokat törölték. Hétfő délután a térségben a lángok fenyőfák százait perzselték fel, az így keletkezett füst az athéni Akropoliszig gomolygott. Egyelőre nem világos, mi okozta az Athén körüli tüzeket, ugyanakkor az utóbbi napokban 40 fok fölé emelkedett a hőség az ország középső részén, ami súlyos szárazsággal és erős szélmozgással párosult.