Ameddig Washington folytatja ellenséges politikáját, az irániak a „Halál Amerikára!” jelszót fogják skandálni, de ez nem az amerikai embereknek, hanem Donald Trump elnöknek és az amerikai vezetőknek szól – közölte pénteken Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vallási és politikai vezetője. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

„Ameddig Amerika folytatja gonoszságait, az iráni nemzet nem hagy fel a Halál Amerikára! jelszóval” – mondta el Hamenei ajatollah az iráni légierő tisztjei előtt az iráni iszlám forradalom 40. évfordulójára megemlékező eseményen.

Donald Trump 2018 májusában jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött 2015-ös megállapodásból, amely garantálni hivatott, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon az Irán elleni nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe. Trump arra hivatkozott, hogy az amerikai kormány megítélése szerint a megállapodás nem gátolja meg egyszer s mindenkorra, hogy Irán atomfegyvert állítson elő, és nem vet gátat Teherán regionális hatalmi törekvéseinek. Ezért az Egyesült Államok újra szankciókat léptetett életbe Irán ellen. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Irán betartja a megállapodást.

Hamenei kifejtette, hogy a „Halál Amerikára!” jelszó Trumpra, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóra, illetve Mike Pompeo külügyminiszterre vonatkozik elsősorban.

Habár a 2015-ös megállapodás európai részesei törekszenek arra, hogy megmentsék az egyezményt, Hamenei szerint nem lehet bízni bennük. Beszédében elmondta, hogy senkinek sem lenne szabad bíznia az európaiakban, ahogyan az amerikaiakban sem.

Az Európai Unió bírálta ugyan Irán ballisztikusrakéta-programját, de továbbra is elkötelezett a 2015-ös egyezmény mellett.

A megállapodás értelmében Irán semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan rakétával, amely alkalmas arra, hogy nukleáris töltetett juttasson célba, de Irán azt állítja, hogy rakétái nem is ilyenek.