Masud Wakilit 2010-ben Afganisztánba deportálták, a férfi azonban 2017-ben Olaszországon keresztül visszatért Nagy-Britanniába, ahol most azért zárták börtönbe, mert megerőszakolt egy 18 éves, fogyatékos lányt – írja a Breitbart London.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A most 27 éves Wakili kilenc hónappal ezelőtt Olaszországban menekültkérelmet adott be, ott azonban – állítják ügyvédei – azt mondták neki, hogy mivel Nagy-Britanniában már folyamodott korábban menedékért, újra ott kell próbálkoznia. 

A warwicki bíróság most pedig azután hozott ítéletet, hogy az afgán férfi 2017. szeptember 9-én, csupán néhány hónappal azt követően, hogy illegálisan visszatért az Egyesült Királyságba, Coventry belvárosában beszélgetésbe elegyedett egy 18 éves lánnyal, akinek – bár az már láthatóan ittas volt – alkoholt és kokaint vásárolt, majd egy társasház lépcsőházában megerőszakolta.

A The Times szerint Wakili először direkt a térfigyelő kamerák kereszttüzében csókolta meg a lányt, hogy úgy tűnjön, ami azután következett, a lány beleegyezésével történt. A felvételen azonban az is látszik, hogy az áldozat olyan részeg volt, hogy a falnak kellett támaszkodnia, nehogy eldőljön.

Wakilit a bíróság bűnösnek mondta ki nemi erőszak elkövetésében, és nyolc évnyi börtönbüntetésre ítélték. 

A Coventry Telegraph szerint nem elég, hogy az áldozat (aki csak közvetítőn keresztül volt képes vallomást tenni) rendkívül ittas állapotban volt, de egy, az autizmushoz hasonló fogyatékossággal is rendelkezik.

Anthony Potter bíró az ítélet kihirdetésekor azt mondta: „Egyértelműnek kellett volna lennie az Ön számára, hogy [az áldozat] kiszolgáltatott, és nem csupán az elfogyasztott alkohol miatt, de nyilvánvaló fogyatékossága miatt is”. 

„Elvitte abba a társasházba, ahol az Ön barátja lakik” – folytatta a bíró. – „Amikor beszállt a liftbe, [az áldozat] az alkohol és a fáradtság következtében összeesett. Ön ingerült lett, felkapta és kirángatta a liftből. Nem is vitte el a barátja lakásáig, hanem egy elhagyott lépcsőházba. Ő valószínűleg szinte azonnal elájult, hiszen nincsenek valódi emlékei az incidensről – talán szerencséjére, mert Ön egyszerűen megerőszakolta”.

Arra lehet számítani, hogy az afgán férfit (ismét) kitoloncolják, amikor letöltötte büntetését.

(demokrata.hu)