Házkutatásokat tartott csütörtökön délelőtt a rendőrség Németország Észak-Rajna-Vesztfália, valamint Hessen tartományában. A hatóságok két feltételezett iszlamistát, egy 26 éves házaspárt vettek őrizetbe Hessen tartományban – közölte a frankfurti ügyészség csütörtökön. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A házaspár két kisgyermekével együtt 2016 novemberében utazott Törökországba, azzal a céllal, hogy eljussanak Szíria egy olyan területére, mely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alá tartozik. Tervük azonban kudarcba fulladt, ugyanis még Törökországban őrizetbe vették őket, majd visszatoloncolták a családot Németországba. A házaspár „dzsihadista célokkal” készült Szíriába utazni. 

A csütörtöki házkutatások tizenkét, 22-33 év közti gyanúsítottat érintettek, akik német, illetve német-marokkói állampolgárok. Az államot fenyegető, erőszakos cselekmény előkészítésének gyanúja miatt folyik nyomozás ügyükben. 

A gyanú szerint segítettek másokat abban, hogy Szíriába utazzanak, és ott az Iszlám Állam harci cselekményeiben részt vehessenek.

Nagyjából 200 rendőr vett részt a műveletekben a két tartomány különböző helyszínein. A hatóságok összesen 15 lakást kutattak át, készpénzt, kést, illetve dokumentumokat foglaltak le.