Felrobbant egy személyautó Kijevben, amelyet egy ukrán katona vezetett, és aki életét vesztette a detonáció következtében, a gépkocsi egy utasa pedig megsebesült – erősítette meg újságíróknak a hírt Artem Sevcsenko, a belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A tisztségviselő egyelőre annyit közölt, hogy a fekete színű, Mercedes márkájú gépkocsit egy 1978-as születésű katona vezetette, a nevét és rangját egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Szavai szerint a katona a robbanás követeztében életét vesztette. A gépkocsi utasa egy idősebb férfi volt, akit sebesülésekkel kórházba szállítottak, de nincs életveszélyben. 
    
Sevcsenko elmondta, hogy a rendőrség előzetesen terrorcselekménynek minősítette az esetet, de mivel katona az áldozat, az ügyben a katonai ügyészség nyomoz, bevonva az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársait. Azt is megerősítette, hogy a detonációt robbanószerkezet okozta, azt azonban, hogy milyen típusú volt a pokolgép, még nem tudták megállapítani a hatóságok. 
    
A 112.ua ukrán hírtelevízió helyszíni tudósítása és a tévé internetes oldalán közzétett videofelvételek tanúsága szerint az autó teljesen kiégett, darabjai szanaszét repültek a robbanás következtében. A hatóságok a környéket lezárták forgalom elől a helyszínelés idejére.

MTI