Csaknem hétezer embert „segítettek a halálba” tavaly Hollandiában, ami azt jelenti, hogy nagyjából 8 százalékkal nőtt az eutanáziát igénybe vevők száma a 2016-os adatokhoz képest – közölték a helyi hatóságok szerdán.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A „kegyes halál” az összes haláleset körülbelül 4 százalékát tette ki 2017-ben. Ez a hivatalos adatok szerint 6585 esetet jelent.
    
Az értékelésben a holland társadalom öregedését és az orvosok növekvő hajlandóságát jelölték meg az esetszám emelkedésének lehetséges magyarázataként. Szakértők szerint ez a trend a jövőben is folytatódni fog.
    
Az eutanáziát igénybe vevők legnagyobb csoportját, közel 90 százalékát a gyógyíthatatlan, végstádiumú rákbetegek, a szívbetegek, valamint a súlyos idegrendszeri betegségekben szenvedők alkották. Az esetek többségében az otthonukban „segítették halálba” a betegeket, akiknek a legtöbbje 70 év feletti volt.
    
A világon elsőként Hollandiában, 2002 áprilisában legalizálták az eutanáziát, amelynek végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik. Az önkéntes halált azoknak a betegeknek engedélyezhetik, akik szinte elviselhetetlen fájdalmakkal járó gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban kérelmezik.

(MTI)