Kedden fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Sebastian Kurz osztrák kancellár Bécsben. A kormányfő már az osztrák fővárosban van. Tárgyalásuk egyik központi témája a migráció lesz, de várhatóan egyeztetnek majd a paksi atomerőmű bővítéséről is.

A hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban a miniszterelnök elmondta: kedden tárgyalásokat folytatnak a kancellárral és az alkancellárral. „Megállapodásokat szeretnék velük kötni, a megállapodásoknak a migrációról, Ausztria és Magyarország megvédéséről, valamint egymás megsegítéséről kellene szólniuk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A paksi atomerőmű ügyében Ausztria megtámadta Magyarországot az Európai Unióban. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában elmondta: Ausztriában ez egy hagyományos eljárás, amióta Ausztria önmagát atomenergia-mentes országgá nyilvánította.

A szakértő emlékeztetett: 1978-ban volt egy népszavazás arról, hogy szabad-e atomenergiát használnia Ausztriának, vagy sem. Akkor kétharmados többséggel szavazták le a kormány álláspontját, úgy, hogy arra az időpontra készült el Ausztriának az első atomerőműve, amelyet azóta sem használnak, egy oktatóközpont működik benne – mondta Törcsi Péter.

A döntés óta Ausztria a környező országok bármilyen atomerőmű-fejlesztését megtámadja valamilyen nemzetközi fórum előtt. Az osztrák kormány az Európai Bizottságnak azt a jóváhagyó döntését támadta meg, amely zöld utat engedett a Paks II. beruházásnak – tájékoztatott a szakértő.

Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Törcsi Péter szerint a vitás kérdések részletkérdések a két ország együttműködése szempontjából, sokkal több olyan álláspont van mind az osztrák, mind a magyar kormány tekintetében, ahol véleményazonosság van. Az egyik ilyen kérdés a migrációhoz való hozzáállás, itt hajszálnyi különbségek vannak csupán a Sebastian Kurz vezette kormány és a magyar álláspont között – mondta a szakértő.

A korábbi évek külügyminiszteri politikájából már ismerjük, hogy Kurz folyamatosan a kötelező kvóták ellen foglalt állást az Európai Tanácsban, valamint azt mondta, hogy Európa területén kívül kell különböző befogadótáborokat és ellenőrző pontokat létrehozni – közölte Törcsi Péter.

Ez megegyezik Magyarország azon véleményével, hogy Líbián kell segíteni, az észak-afrikai migrációt Líbiánál kell megfogni, és nem Olaszországba átengedni – tette hozzá.

Migrációs kérdésben Ausztria erősítheti a visegrádi országok álláspontját. A találkozó különösen fontos abból a szempontból, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva EU-csúcs lesz Brüsszelben, ahol valószínűleg újra elő fog kerülni a kvóták kérdése, vagy a dublini rendelet módosításának a kérdése – hangsúlyozta a szakértő.

Ha a V4-es álláspont egy barátra talál az illegális bevándorlás kérdésében, akkor sokkal inkább felül tud kerekedni a jelenlegi brüsszeli véleményen, amely még mindig ott tart, hogy a kvóták szerinti szétosztás a legüdvösebb az unió számára – fogalmazott Törcsi Péter.

hiradó.hu