Fotó: ShutterStock.com

Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztere, Hans-Joachim Grote (CDU) a héten ismertette azt az új tanulmányt, amely szerint 2013 és 2016 több mint duplájára emelkedett azon bűncselekmények aránya, amelyek elkövetésével külföldi állampolgárokat gyanúsítanak – írja a Die Welt.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A több mint harmincezer bűncselekmény közel felét bevándorlással kapcsolatos ügyekben követték el. Ha azonban ezeket figyelmen kívül hagyjuk, a külföldi gyanúsítottak száma még így is 61 százalékkal nőtt meg, míg ugyanebben az időszakban a Schleswig-Holsteinben élő külföldiek száma megduplázódott.

A súlyos bűncselekmények számában is emelkedést mutatott ki a tanulmány. Ezek közé tartozik a legtöbb erőszakos cselekmény. Szintén emelkedett a szexuális támadások száma, és rendkívüli emelkedést találtak az egyszerű lopások esetében.

A tanulmány összességében azt mutatta ki, hogy a külföldiek között nagyobb arányban találhatók gyanúsítottak, mint a német lakosság körében. Ez utóbbiak aránya a vizsgált időszakban 1,9 százalékról 1,8 százalékra csökkent, az előbbieknél pedig 3,8 százalékról 4,2 százalékra nőtt.

A tanulmányt készítő Alsó-Szászországi Kriminológiai Kutatóintézet (Kriminologische Forschungsinstitut Niedersachsen, KFN) igazgatója, Thomas Bliesener hangsúlyozta, hogy a fiatal férfiak aránya a bevándorlók körében jóval magasabb, mint a német állampolgárok közt. 

Hans-Joachim Grote azt mondta, a rendfenntartó erők már így is felkészültek a bűncselekmények megakadályozására – függetlenül attól, a gyanúsított honnan származik vagy milyen nemzetiségű -, azonban “a tanulmány eredményei fontos kulcsot szolgáltatnak számunkra ahhoz, hogy még jobbak lehessünk. Ez különösen igaz a bevándorlók intergrálásával kapcsolatos jövőbeni munkánkra. Hiszen a legjobb megelőzés a sikeres integráció”. 

(demokrata.hu)