Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív, illusztráció)

A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely, a magyar és a megyezászlót a Kovászna megyei önkormányzat tanácsterméből, de a velük együtt adományozott német, izraeli és amerikai zászló maradhat. 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív, illusztráció)

A kedden kimondott ítéletről a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke, Dan Tanasa számolt be saját blogján. A romániai bíróságok portálján közölt adatok szerint a táblabíróság elutasította Tamás Sándor megyei tanácselnök és a megyei önkormányzat fellebbezését a Kovászna megyei törvényszéknek a zászlók eltávolítását elrendelő júliusi ítélete ellen. 

Az ADEC eredetileg a prefektust is perelte, mert a tanácstermet közösen használja a Kovászna megyei önkormányzat és a prefektusi hivatal. Keresetének ezt a részét azonban már az alapfokon eljáró törvényszék elutasította. 

A magyar és a székely zászlót Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének elnöke adományozta 2016 novemberében a megyei önkormányzatnak az amerikai, a német és az izraeli zászlóval együtt, miután az általa korábban adományozott magyar és székely zászlót egy bírósági ítélet alapján el kellett távolítani a tanácsteremből. Az adományt heves vita után fogadta el 2017 januárjában a megyei tanács.

Kulcsár Terza József akkor elmondta, a zászlókkal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Románia etnikai sokszínűségét korábban a németek és a zsidók is erősítették. A németek 1918-ban mintegy 800 ezer fős közösséget alkottak, amely mára 30 ezer fősre apadt. A romániai zsidó közösség tagjait – közel 150 ezer embert – a kommunizmus éveiben „egyfajta újkori emberkereskedelem keretében eladta és eltávolította” a román állam.

Hozzátette: a németek és zsidók romániai sorsának alakulása felbecsülhetetlen veszteség Románia számára, és erkölcsi kötelesség tisztelettel emlékezni az egykori kisebbségi társakra. A politikus az Egyesült Államok zászlaját a Románia legfontosabb stratégiai partnere iránti elismerés és bizalom jeleként adományozta. 

Tamás Sándor az MTI kérdésére elmondta: kíváncsian várják a jogerős bírósági ítélet indoklását, és pontosítást fognak kérni abban a tekintetben, hogy mi legyen azokkal a zászlókkal, amelyekre nem vonatkozik az ítélet. Elmagyarázta ugyanis, hogy a kifogásolt zászlók a nem kifogásoltakkal együtt képezik az adomány egészét. „Jogilag semmi különbség nincsen az amerikai zászló és a magyar zászló között. Nem tudjuk, hogy miként hajtsuk végre az ítéletet. Az egészet dobjuk ki, vagy törjük le a székely és a magyar zászlót a zászlótartóról” – magyarázta Tamás Sándor.