Emmanuel Macron francia köztársasági elnök elindította kedden az úgynevezett nagy nemzeti vitát az országot érintő legfontosabb kérdésekről.

Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)

A köztársasági elnök Normandiában, hatszáz meghívott polgármesterhez szólva kiemelte, hogy a francia társadalmat belső „törések” sújtják társadalmi, gazdasági és a demokráciát érintő témákban, amit jól jeleznek a „sárgamellényesek” közel két hónapja tartó sorozatos tüntetései.

Úgy vélem, most esélyt adhatunk az álláspontok kifejtésére. Minden kérdés nyitva áll, nincsenek tabuk – mondta Macron.

A vita sem  nem népszavazás, sem nem választás – írta a franciákhoz intézett, a hétfői lapokban megjelent levelében az elnök azt ígérve, hogy a tervek szerint március 15-én záródó konzultációt követő hónapban beszámol a kormányzati kérdésekre adott válaszok mérlegéről.

A vita lehetőséget teremt, hogy a nemzet új társadalmi szerződést kössön, meghatározza a parlament és a kormány munkáját, és Franciaország álláspontját az európai és nemzetközi színtéren – hangsúlyozta.

A 35 kérdés között eldöntendő és nyitott kérdések is szerepelnek. A kérdéssor tartalmazza, hogy a franciák szerint mely adókat kellene csökkenteni, és vannak-e olyan közszolgáltatások, melyeket a franciák szerint meg kellene szüntetni, mert többe kerülnek, mint amennyire hasznosak. A kérdőív arra is rákérdez, hogy támogatják-e az emberek, hogy több kérdésben tartsanak népszavazást, illetve milyen konkrét javaslataik vannak a zöld átállás felgyorsításához.

A bevándorlást illetően  a vitában az a kérdés szerepel, hogy miután Franciaország teljesíti kötelességét a menekültek befogadása terén, rögzítsen-e a parlament további éves befogadási célt.