Hatalmas győzelmet könyvelhet el a Fehér Ház azután, hogy helyi idő szerint hétfő délután a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta Trump elnöknek hat, többségében muszlimok lakta országra vonatkozó, átmeneti beutazási tilalmát – olvasható az amerikai Fox News hírcsatorna honlapján.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A tilalom a Szíriából, Csádból, Iránból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből az Egyesült Államokba érkezőkre vonatkozik.

Alsóbb fokon eljáró bíróságok korábban azt mondták ki, hogy a tilalom nem vonatkozhat olyanokra, akiknek “bona fide” kapcsolatuk van az Egyesült Államokon belül – ilyenek például a nagyszülők vagy unokatestvérek. 

A kilenctagú Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében azokat a korábbi határozatokat, amelyek megakadályozták a döntés életbe lépését, a richmondi és San Francisco-i fellebbviteli bíróságok döntésének megszületésééig felfüggesztik.

A bírák nem indokolták döntésüket, de a kormány korábban már elmondta, hogy a teljes tilalom megnyirbálása “helyrehozhatatlan károkat” okozna, hiszen az irányelvet valós nemzetbiztonsági és külpolitikai veszélyek hívták életre.

Mindkét fellebbviteli bíróság gyorsított eljárásban fogja tárgyalni az ügyet. Amennyiben rövid időn belül döntésre jutnak, az lehetőséget nyújtana a Legfelsőbb Bíróság számára, hogy június végéig meghozza saját döntését.

A Fehér Ház helyettes szóvivője, Hogan Gidley szerint a tilalom “törvényes és elengedehetetlen hazánk megvédése szempontjából”. 
A Belbiztonsági Minisztérium megbízott szóvivője, Tyler Q. Houlton azt nyilatkozta: “Örömünkre szolgál, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól engedélyt kaptunk arra, hogy végrehajtsuk ezt a minden szuverén nemzet számára életbevágó küldetést”.

A Trump elnök által aláírt határozatot több perben is megtámadta mind Hawaii állam, mind pedig az Amerikai Polgári Szabadságjogi Szövetség (American Civil Liberties Union, ACLU). Mindkettő azzal érvelt, hogy a tilalom hátrányos megkülönböztetést jelent a muszlimokkal szemben.
“Nem titok, hogy Trump elnök muszlimellenes előítéletekkel bír, ezt ő maga is többször megerősítette, legutóbb például múlt héten a Twitteren” – hangoztatta az ACLU Bevándorlási Jogok Projektjének (Immigrants’ Rights Project) igazgatója, Omar Jadwat.

Donald Trump napokkal elnöki eskütétele után már döntött az első beutazási tilalomról. Az a változat szigorította az Egyesült Államokban érvényes menekültügyi és vízumszabályozást, és négy hónapra felfüggesztette szinte az összes menekült befogadását.
Miután ennek életbe léptetését a szövetségi bíróságok megtagadták, az elnök márciusban egy átdolgozott változattal állt elő. Hosszas bírósági huzavona után az szeptemberben lejárt, és végül a jelenlegi szabályozás vette át a helyét.

(SVÁ)