Elavult a NATO katonai stratégiája, melynek megújítása érdekében kiemelt jelentőségű stratégiai-katonai kérdéseket vitat meg a szövetség katonai bizottsága szeptember 28-30. között Varsóban – mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Fotó: shutterstock.com

A szövetség jelenlegi stratégiai koncepciójában 2010-ben egyeztek meg a tagállamok – fűzte hozzá.

Elmondta: a stratégia megújításának szükségessége már 2016-ban felvetődött Varsóban, de jelenleg a NATO-tagok között túl nagy a politikai véleménykülönbség ahhoz, hogy konszenzusra jussanak.

Már a katonák is nyomást helyeztek a politikára, mivel megelégelték, hogy még az őket érintő kérdésekben sincs egységes felfogás – tette hozzá Szenes Zoltán.