Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Egyre több menedékkérő érkezik Németországba életveszélyes módon, tehervonatokra kapaszkodva egy szerdai német sajtójelentés szerint.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A tehervonaton érkezők számának növekedését elsősorban Baden-Württemberg tartományban tapasztalják, ahol eléri Németországot az Olaszországból induló tehervonatok többsége. Az idei első félévben több mint 250 menedékkérőt találtak a tartományban tehervonatokon, míg egy évvel korábban alig néhány ilyen eset volt. 

A növekedés miatt a határellenőrzés mellett a vasúti közlekedést is ellenőrző szövetségi rendőrség külön műveletet indított, helikoptereket és különleges egységeket is bevetnek. Elsősorban a Karlsruhe és a svájci Bázel közötti szakaszra, a kontinens egyik legforgalmasabb vasúti teherfuvarozási útvonalára összpontosítanak, és együttműködnek a svájci és az olasz hatóságokkal.

A menedékkérők szinte kivétel nélkül afrikaiak, vannak köztük terhes nők és kisgyermekes anyák is. Életveszélyes útra vállalkoznak, gyakran közvetlenül a vagon kerekei fölött kuporognak. Elég egyetlen rossz mozdulat, és kész a baj, „mi is csodálkozunk, hogy még nem történt semmi” – mondta az ntv hírtelevízió beszámolója szerint Carolin Dittrich, a német-svájci határon fekvő Weil am Rheinban dolgozó szövetségi rendőrségi egység vezetője.

Kiemelte, hogy az ellenőrzés és a tehervonatokon illegálisan belépő menedékkérők feltartóztatása is igen veszélyes, gyakran le kell állítani miattuk a vasúti közlekedést, le kell zárni pályaudvarokat és áramtalanítani kell magasfeszültségű vezetékeket.

Az érkezők közül sokan már menedékjogi eljárás alatt állnak Olaszországban. Az ilyen embereket a berlini vezetés tervei szerint visszaküldik Olaszországba, ha sikerül a határon feltartóztatni őket. Ehhez azonban megállapodást kell kötni az olasz kormánnyal az érintettek visszafogadásáról. 

Ezzel kapcsolatban a szövetségi belügyminisztréium szóvivője, Eleonore Petermann szerdán a berlini kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a megállapodást előkészítő tárgyalások jkól haladnak, és a tárca arra számít, hogy a közeli jövőben sikerre vezetnek.