Bírálta a Magyarország és Lengyelország ellen kezdeményezett uniós jogállamisági eljárást Andrej Babiš cseh kormányfő.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

A Právo című lap szombati számában megjelent interjújában a miniszterelnök úgy fogalmazott: „Nekem egyáltalán nem tetszik az az ötlet, hogy az Európai Bizottság eljár Lengyelország és Magyarország ellen. Ki tudja, hogy egyszer hamis hírek alapján Csehországot is nem fogja ilyesmi fenyegetni?”

Babiš, aki az ANO (IGEN) mozgalom elnöke a Sargentini-jelentésről tartott európai parlamenti szavazás után elhatárolódott mozgalma európai parlamenti képviselőinek szavazásától, akik szerdán igent mondtak a Sargentini-jelentésre. A Parlamentní Listy című internetes hírportálnak nyilatkozva azt mondta, hogy Magyarország Csehország szövetségese, és – mint kiemelte – Orbán Viktor kormánya volt az egyedüli Európában, amely betartotta a korábban meghatározott szabályokat és egyértelműen fellépett az illegális bevándorlás ellen. „Természetesen el kell határolódnom képviselőink szavazásától az Európai Parlamentben, mert Magyarország a szövetségesünk.”

Szombati lapinterjújában a kormányfő tovább keményített a menekültek befogadását ellenző álláspontján. Szerinte az olyan humanitárius válsághelyzetek esetén sem kellene kivételt tenni, mint a szíriai háború. „Miért kellene őket befogadnunk? Megvannak nekünk a saját árváink, akiket fel kell készítenünk az életre” – jelentette ki.

Csehország többek között pénzügyi és egészségügyi segítségnyújtással bizonyítja szolidaritását közvetlenül Szíriában és más válságterületeken – hangsúlyozta a cseh kormánykoalíció fő erejét képező ANO mozgalom alapítója.

A cseh álláspont világos: „Egyetlen menekültet sem fogadunk be!” – tette hozzá. De szerinte ugyanilyen következetesnek kellene lennie az egész Európai Uniónak is, mert csak akkor lehetne megfékezni az illegális migrációt. „Ezért fontos, hogy Európa világos jelzést küldjön, hogy vége, egyetlen további migránst és hajót sem fognak beengedni” – hangsúlyozta a cseh miniszterelnök.