A francia bíróságok csaknem 1800 ítéletet hoztak a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek tüntetésein történt erőszakos cselekmények ügyében – jelentette be kedden Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Január 7-én a kormányfő még csak mintegy ezer ítéletről adott tájékoztatást. 

„A tüntetések kezdete óta 1796 ítélet született a bíróságokon, és 1422 ember vár még ítéletre” – mondta Édouard Philippe az azonnali kérdések órájában Patrick Mignola, a centrista Modem képviselőjének adott válaszában. Tájékoztatása szerint több mint 1300 esetben gyorsított eljárásban azonnal bíróság elé kerültek a rendbontók, és 316 ember került elzárásra.

A tüntetéssorozat legerőszakosabb napján, december 1-én a párizsi Diadalív megrongálása miatt 13 ember ellen indult eljárás és öt másik személy ellen ugyanaznap egy vidéki prefektúra felgyújtása miatt emeltek vádat. 

A miniszterelnök elmondta: „a büntetéseken túl az egész országnak ki kell fejeznie felháborodását a köztársaságunkat és a demokráciánkat jelképező helyek elleni támadásokkal, és a biztonságunkat szavatoló rendőri erők elleni támadásokkal szemben”. 

Édouard Philippe elítélte, hogy szombaton felgyújtották a terrorfenyegetettség miatt járőröző rendfenntartók egyik gépkocsiját. 

„Ki tudja megmondani, hogy ez a cselekmény mennyiben egy szociális követelés kifejeződése? Semennyiben. Ez súlyos támadás mindannyiunk ellen. Elítélendő” – fogalmazott a miniszterelnök. 

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018. novemberben létrejött sárgamellényes mozgalom az elmúlt két hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalomban felállított úttorlaszok mentén, szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására.