Olaszország kész 15 embert befogadni abból a csoportból, amely december 22. óta két civil hajó fedélzetén rekedt a máltai partoknál – idézte Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt az olasz sajtó hétfőn.

Fotó: MTI, archív

Az olasz kormányfő a lapok értesülése szerint a befogadás elé  egy feltételt szabott: azt, hogy az embereket Málta engedje partra szállni. 

A helyzet megoldására a római kormány folyamatos kapcsolatban áll Brüsszellel, Berlinnel, Párizzsal és Lisszabonnal is – írta a Corriere della Sera című napilap. Róma a menedékkérők szétosztását javasolja, és kész 15 embert befogadni. Cesare Nosiglia torinói érsek bejelentette, hogy a város egyházi intézményei befogadják az esetleg Olaszországba érkezőket.  

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt vezetője leszögezte, hogy a kérdésben a római kormánynak együttesen kell döntenie.

A másik kormánypárt, a Liga vezetője Matteo Salvini továbbra is nemet mond az olasz kikötők megnyitására. A belügyminiszter Salvini internetes közösségi oldalain kifejtette, hogy „ha ma engedünk, holnaptól az emberkereskedők újraindítják üzletüket a szabályokat tiszteletben nem tartó nem kormányzati szervezetekkel együtt”. Salvini hozzátette: Olaszország az utóbbi években már teljesítette befogadási kötelességét. Megjegyezte, hogy az egyház felszólításainak sem hajlandó engedni. 

Vasárnap Ferenc pápa konkrét szolidaritásra szólította fel az európai vezetőket. Az olasz püspöki kar (Cei) is ugyanezt szorgalmazta az olasz kormánytól.

A Sea Watch nevű civil szervezet a Twitter-oldalán közölte: a hajójuk fedélzetén lévő migránsok közül egyesek éhségsztrájkot kezdtek.

„A Sea Watch fedélzetén vannak olyanok, akik megtagadják az ételt. Aggódunk a szellemi és egészségi állapotukért. Hihetetlen, hogy mindez alig néhány tengeri mérföldre történik az európai partoktól” – írta az NGO mikroblogján.        A Sea Watch nevű német civil szervezet hajója december 22-én 32 menedékkérőt mentett ki a Földközi-tengerből. A szintén német Sea Eye Professor Albrecht Penck nevű hajója szombaton további 17 embert vett a fedélzetére. Málta megengedte, hogy a két hajó a rossz időjárás miatt a parti vizeire hajózzon, de nem adott kikötési engedélyt. Joseph Muscat máltai miniszterelnök szerint kormánya nem kíván precedenst teremteni a menedékkérők fogadásával. A két civil szervezet videofelvételei szerint a hajókon kritikussá vált az emberek helyzete. 

Olasz lapértesülések szerint a Sea Watch és a Sea Eye a Líbiához tartozó mentési tengeri zónában vette fedélzetre a menedékkérőket az őket szállító gumicsónakokról. A líbiai parti őrség is a helyszínre sietett, de a civil szervezetek nem adták át az embereket a líbiai hatóságoknak.