Az osztrák belpolitikától visszavonuló Christian Kern volt kancellár bejelentette, hogy a szociáldemokraták színeiben indulni szeretne a 2019-es európai parlamenti (EP-) választásokon. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az Európa-párti Kern célja – saját elmondása szerint – az, hogy hatékony ellensúlyt alakítson ki az egyre erősödő nacionalistákkal szemben.

„Azt látjuk, hogy a liberális, nyitott demokrácia nagy kihívással néz szembe az Orbánok, Kaczynskik, Strachék és Salvinik miatt” – mondta Kern újságíróknak kedden.

Kern ezzel Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, Jaroslaw Kaczynskira, a Jog és Igazságosság (PiS) nevű lengyel kormánypárt vezetőjére, Heinz-Christian Strache szabadságpárti osztrák alkancellárra és Matteo Salvini olasz belügyminiszterre utalt.

„Nekünk, szociáldemokratáknak az a legfontosabb, hogy biztosítsuk, hogy Európa öröksége fennmaradjon” – tette hozzá az egykori osztrák kancellár.

Bizalmasai szerint Kern Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság jelenlegi elnökének helyére pályázik. Az európai néppárti Juncker ötéves mandátuma jövőre lejár.

Christian Kern kedden jelentette be, hogy visszavonul az osztrák belpolitikától, és legkésőbb májusig távozik pártja, a tavalyi októberi parlamenti választásokon ellenzékbe szorult Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) éléről. Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utódja.

Az 52 éves Kern 2016 júniusa óta áll a párt élén, a kormányfői tisztséget pedig 2016. május 17-e és 2017. december 18-a között töltötte be. 

Kern Ausztria eddigi legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője volt, és a szociáldemokrata párt élén is ő töltötte az eddigi legkevesebb időt.

Politikai pályája előtt állami vállalatoknál futott be karriert. 2010 és 2016 között az osztrák vasúttársaság (ÖBB) elnöke volt.