Egy nordrhein-westfaleni iskola úgy döntött, a muszlim vallású diákoknak burkiniket ajándékoz.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A németországi Hernében található Pestalozzi gimnázium húsz burkinit vásárolt diákjainak – számolt be a Westdeutschen Allgemeinen Zeitung. Az igazgató ezt azzal indokolta, hogy az érintett nebulók így nem tudnak majd vallási okokra hivatkozva kibújni a kötelező úszásoktatás alól. A cikk szerint tizenöten már igénybe is vették a muszlim úszóruhát.

A kezdeményezés nem talált egyöntetű elismerésre a politikusok körében. A CDU alelnöke, Julia Klöckner egy Facebook-kiírásban annak a véleményének adott hangot, hogy az „a női szerep diszkriminatív értelmezését betonozza be” egy olyan világban, ahol az érintetteknek a szabadságot kellene megtanulniuk.

Birgit Ebel iszlámszakértő és tanár a SputnikNews.com hírportálnak nyilatkozva elmondta, rossz üzenetet közvetít az, aki burkinit ajándékoz azoknak a muszlim lányoknak, akiknek inkább azt kéne megtanulniuk, hogy Németországban egyenlő bánásmód illeti a nőket és a férfiakat. Megjegyezte: bár az iskola határkörébe tartozik az úszásoktatás, nem szabad „megnyitniuk a kaput a politikai iszlám előtt”.