A Fidesz szerint a Soros György befolyása alatt lévő Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra, a jogi eljárásokat már nyíltan a politikai zsarolás és nyomásgyakorlás eszközeként használják.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.

A Fidesz reagálásában azt írta, három olyan ügyben támadta meg a bizottság Magyarországot, amelyek mind Soros György érdekeit szolgálják: a migránskvóták elutasítása, a „Soros-szervezetek” átláthatóságáról szóló és a „Soros-egyetem” törvényes működését elváró törvények miatt.

Hangsúlyozták, hogy a támadás oka az, hogy Magyarország a Soros-terv útjában áll. A Fidesz közleményében arra kérte a kormányt, hogy tegyen meg mindent, hogy megvédje a magyar embereket és a nemzeti érdekeket.

(MTI)