A halálbüntetés eltörlését szorgalmazó állásfoglalása visszavonására szólították fel amerikai katolikus személyiségek a pápát csütörtökön – a nyílt levél a First Things című konzervatív lapban jelent meg.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A 45 aláíró – filozófusok, történészek, teológusok, politológus professzorok, papok – közölték: Ferenc pápa a katolikus egyház katekizmusát változtatta meg, amikor azt állította, hogy a halálbüntetés elfogadhatatlan, mert támadás az ember méltósága és sérthetetlensége ellen. Ezt az álláspontot az egyházon belül és kívül is sokan úgy értelmezték, hogy a halálbüntetés lényegileg erkölcstelen, következésképpen mindig törvénybe ütköző – írták. Az aláírók azzal érvelnek: jóllehet, egyetlen katolikus hívőt sem kényszerítenek arra, hogy elfogadja a halálbüntetést, de ettől függetlenül azt állítani, hogy ez a büntetés „lényegileg és mindig ördögi”, ellentmond a Szentírásnak.

„A halálbüntetés az igazságszolgáltatás jogszerű eszköze lehet” – írják a Genezisre és más bibliai textusokra hivatkozva, és leszögezik, hogy az egyház úgy tartja, a Szentírás nem taníthat erkölcstelenséget. Utaltak arra is, hogy a katolikus tanítás kétezer esztendőn keresztül jogszerűnek ismerte el a halálbüntetést. A felhívás súlyosan botrányosnak minősíti a halálbüntetés megszüntetéséről szóló állásfoglalást, mivel az aláírók megítélése szerint a bűnözőkre a társadalom rendjének megóvása érdekében igenis kiszabható halálbüntetés.

A 45 katolikus személyiség Aquinói Szent Tamásra is hivatkozva hangsúlyozza: amikor a hit veszélyben van, akkor a hívők akár nyilvánosan is rendre utasíthatják főpapjukat.  Ennek értelmében a római katolikus egyház érsekeit arra szólítják fel, hogy tanácsolják a pápának: vonja vissza a halálbüntetésre vonatkozó mondatait.