Bontják Szkripalék házát

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Szkripal-ügy felmelegítésével indította az évet a brit sajtó. Nem véletlenül, hiszen ez a történet fontos szerepet játszik az Oroszországra gyakorolt nyugati nyomás fenntartásában. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Bond-filmeket idéző eseménysor újabb fordulata, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó, a mérgezés óta nem látott egykori orosz ezredes új külsőt kapott, ami előkészítése lehet annak, hogy teljesen kivonják őt a játékból. Eközben az Anonymus csoport hackerei olyan dokumentumokra bukkantak, miszerint a britek már évek óta készültek Oroszország lejáratására, s várták a lehetőséget, hogy bekeményítsenek Moszkvával szemben.

Szergej Szkripal és lánya Anglia déli részén élnek, állandó orvosi felügyelet alatt állnak és nagyon lefogytak. Az orosz titkosszolgálat egykori ezredese külső megjelenése teljesen megváltozott, nehéz felismerni, Julija pedig olyan munkát kapott, ahol hasznosíthatja orosz nyelvtudását, és nem kíván hazatérni. A család tartja a kapcsolatot oroszországi rokonaikkal, barátaikkal is. Mindezt Szkripalék állítólagos ismerőseinek elmondására alapozva adta hírül a napokban a The Telegraph, megjegyezve, hogy Szergej Szkripal valószínűleg azért nem jelenik meg nyilvánosan, mert nem akarja felfedni új külsejét.

Közben egy másik hír szerint Salisburyben bontják Szkripalék házának a tetejét. Az épületet ugyanis veszélyesnek tartják az esetleg ott maradt katonai idegméreg miatt. S hogy teljes legyen a történet, a brit sajtó tudomása szerint a hatóságok mára teljesen felgöngyölítették az ügyet és a mérgezés minden részletével tisztában vannak. Annyit azért mégiscsak közöltek, hogy a szálak az orosz legfelső vezetésig nyúlnak. A probléma ezzel csak az, hogy a nyilvánosság elé eddig döntő bizonyítékokat nem tártak, így a történet továbbra is zavaros, s több a kérdés, mint a válasz.

A londoni orosz nagykövetség közleményében komoly reagálásra nem érdemleges ellenőrizetlen feltételezéseknek nevezi a Telegraph információit. Megjegyzik, hogy a Salisburyben történtekkel kapcsolatban semmilyen új tény nem merült fel, és a kép éppoly zavaros, mint volt. A közlemény megismétli, hogy a brit hatóságok elutasítanak Moszkvával mindenféle együttműködést, és bizonyítékként is csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy a mérgezés elkövetésével gyanúsított két ügynök, Ruszlan Bosirov és Alekszandr Petrov néhány száz méterre ment el Szkripalék házától. Arról nincs szó, hogy a ház be volt-e kamerázva, és hol van az említett, 11 ezer órás felvétel többi része, hiszen ebből csak ezt a pár másodpercet hozták nyilvánosságra.

A nagykövetség felveti azt is, a hatóságok miért nem hozzák nyilvánosságra, hogy március 4-én Szkripalék mit csináltak azután, hogy állítólag kikapcsolt telefonokkal elhagyták a házat. Megjegyzik azt is, hogy a Porton Down-i Védelmi Tudományos és Technológiai Laboratórium (DSTL) szerint tudományosan nem bizonyítható a Szergej Szkripallal és lányával szembeni mérgezést okozó anyag eredete. A nagykövetség ugyancsak kifogásolja, hogy a két orosz állampolgárral az eset óta nem találkozhattak, így feltételezhető az is, hogy erőszakkal tartják őket fogva. Az orosz sajtó közben azt találgatja, vajon miért dobták be ezeket az újabb „információkat” a britek.

A kérdés egyelőre valóban több, mint a válasz. Így nem véletlen a folyamatos találgatás az ügyben. Érthetetlen például, hogy miért zajlott egy ilyen, a brit hatóságok szerint rendkívül érzékeny művelet ilyen alacsony biztonsági szinten? Rejtély az is, hogy az állítólag halálos, bináris vegyi fegyvert szállító két férfi miért egy fürdőszoba, sőt mosdó nélküli szállodai szobában szállt meg. A vízhez való korlátozott hozzáférés ugyanis szükség esetén kritikus lehetett volna. Szkripalék és a két orosz mozgásának időbeli összehasonlítása is cáfolja a meglehetősen hézagos brit hivatalos verziót. Felvetődik az is, hogy Szkripalék miért kapcsolták ki négy órára a mobiljukat. Elképzelhető, hogy Szkripal vissza akart térni Oroszországba, és a britek éppen ezt akadályozták meg? Nem tudjuk, de a kérdések sorát még folytathatnánk.

És hogy még zavarosabb legyen ez az egész történet, az Anonymus csoport hackerei a napokban olyan dokumentumokat publikáltak, melyek szerint a britek már évekkel ezelőtt elkezdték egy az orosz diplomaták kiutasítását célzó akcióterv előkészítését. Az is felmerült, hogy kívánatos lenne előidézni egy olyan „katasztrófát”, amely impulzust adna a brit védelmi képességek megerősítéséhez. A nyilvánosságra hozott iratok között van olyan 2015-ös is, amelyben az Oroszországgal szemben bevezetendő szankciók kikényszerítéséről folyik az ötletelés. S mint a tanulmány készítője megjegyzi, „egy ilyen akcióval egyúttal ki lehetne paterolni - lehetőleg minél több országból - az orosz ügynököket és katonai attasékat is”. 

A hackerek közzétették azt a dokumentumot is, amelyben a The Institute for Statecraft igazgatóját, Christopher Donnellyt 2018-ban kinevezik a katonai felderítés egy speciális csoportjának vezetőjévé. Két évvel korábban eme akták szerint Donnelly azt fejtegette, hogy Nagy-Britanniának határozottabban fel kellene lépnie Oroszországgal szemben, de egy „katasztrófa” bekövetkezte nélkül a kormány aligha fogja fel e veszély nagyságát. Az Anonymus a dokumentumokat értelmezve felhívja a figyelmet arra is, hogy Donnelly csapatában volt egy vegyi fegyverekkel foglalkozó szakértő is, mégpedig éppen a Salisbury melletti Porton Down-i laboratóriumból, ahol egyébként ilyen fegyverek kifejlesztése is folyik.

A hackerek még egy „véletlen” egybeesésre is rávilágítanak. Szergej Szkripal beszervezője és szomszédja az a Pablo Miller, akinek egykori katonatársa - a középpontban a Salisburyben élő ügynökkel - a történtek után adott ki könyvet a Nyugaton működő orosz kémekről. Micsoda véletlen, hogy még Szkripallal is tudott beszélgetni! Éppen fél évvel a mérgezés előtt.

Mindezekből is látszik, hogy miközben az információs térben Oroszország és a Nyugat között dúló háború kiemelt témája a Salisburyben történt rejtélyes mérgezés, addig az ügy körül mintha tudatosan tartanák fenn a homályt. Hogy meddig mehet ez? Az Egyesült Államok minden esetre a Szkripal-ügyre alapozva tervezi bevezetni Oroszország ellen a szankciók újabb fokozatát.