Több ezren vonultak az egymást követő nyolcadik szombaton Belgrád utcáira Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve, akit azzal vádolnak, hogy autokratikus eszközökkel irányítja az országot.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

„Vucic elnöknek le kell mondania, hogy Szerbia ismét jogállam lehessen” – hangoztatta Zoran Ivosevic, a szerb legfelsőbb bíróság egykori tagja, a tüntetések egyik fő szónoka az összegyűlt tömegnek.

Szerinte az államfő fittyet hány a hatalmi ágak szétválasztására, illetve önkényesen dönt afelől, hogy jogvitákban ki a bűnös, s ki nem.

Cedomir Cupic, a belgrádi egyetem politikatudományi professzora a tüntetőkhöz szólva kijelentette: Vucic a jogállamiságot önkényuralmi rendszerré, a parlamentet pedig egy egyszerű szavazógéppé változtatta, amely mindössze arra hivatott, hogy az akaratának törvényes alapot szolgáltasson.

A tiltakozók Belgrád belvárosában vonultak az RTS állami televízió épületéhez, majd a kormány épületéhez.

Az immár nyolcadik hete, szombatonként tartott tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic vezette Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthetők.

A tüntetések mögött egy a politikai spektrumot átölelő ellenzéki szövetség áll, amelynek soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. A mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés szerint Vucic autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és minden ellenzéki gondolatot elnyom.

Közvélemény-kutatások szerint azonban az SNS támogatottsága meghaladja az ötven százalékot, és bármilyen választást meg tudna nyerni.