Bekéretik szerdán a svéd külügyminisztériumba a magyar nagykövetet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Annika Strandhäll svéd társadalombiztosítási miniszter irányába tett kijelentései miatt – közölte kedd este Pezhman Fivrin svéd külügyi szóvivő a helyi közszolgálati rádióban.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Fotó: T. Szántó György, archív

A találkozó szerdán lesz – mondta Fivrin.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akciótervről Annika Strandhäll azt a megjegyzést tette közzé a Twitteren, hogy „riasztó, ami Magyarországon történik”. „Most azt akarja Orbán, hogy több +igazi+ magyar gyermek szülessen”, s üzenetében továbbá azt állította: mindez a 30-as évek Németországát idézi, és a kormány kihasználja a magyar nőket.

A magyar külügyminisztérium válaszul bekérette a svéd nagykövetet, hogy tiltakozzon Strandhäll szavai ellen.

Semjén Zsolt „szegény beteg teremtménynek” nevezte a svéd tárcavezetőt. „Magyarországnak mit kellene akarnia, ha nem azt, hogy Magyarországon magyar gyerekek szülessenek (…) Amit az a szegény teremtés mondott, az maga az aberráció” – idézte Semjént az SVT svéd televízió.

Fivrin hangsúlyozta: éppen ez a kijelentés adott okot a magyar nagykövet bekéretésére a külügyminisztériumba. „Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a kijelentést” – húzta alá a svéd külügyi szóvivő.