Fotó: MTI/EPA, illusztráció

A máltai miniszterelnök azzal vádolta a nem kormányzati szervezetek (NGO) migránsokat mentő hajóit, hogy a Földközi-tengeren végzett tevékenységükkel akaratukon kívül bátorítják az embercsempészeket, akik így egyre több embert indítanak útnak Európa felé.

Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)

Joseph Muscat kedden a Radio 24 nevű állomásnak adott interjújában azt mondta, hogy bár Máltának nincs baja a civil hajókkal addig, amíg a nemzetközi jog szerint járnak el, nem szabad egyfajta versenyt folytatniuk a líbiai parti őrséggel. „Többször előfordult, hogy ezek a hajók még a parti őrség érkezése előtt próbálnak meg elérni a bevándorlókhoz, még akkor is, amikor a fedélzeten lévők nincsenek veszélyben” – fejtette ki Muscat, és hozzátette, mindez gyakran vezet diplomáciai vitákhoz, mert a „mentés” után a civil hajók más kikötők felé veszik az irányt.

Muscat kitért a Málta és Olaszország közötti legutóbbi feszültségre is, amelyet az váltott ki, hogy két, német civil szervezetek által működtetett mentőhajó, a fedélzetén összesen 49 menekülttel és migránssal, heteken át rostokolt Málta partjainál, mert Olaszország nem volt hajlandó befogadni őket. 

A kormányfő méltatta a líbiai parti őrség munkáját, hozzátéve, nem szabad őket megzavarni a működésükben. Elismerte azonban azt is, hogy a líbiai menekültközpontokban lévő emberek körülményein javítani kell, ezzel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy az ügy szóba került megbeszélésén a nemzetközileg elismert líbiai kormány vezetőjével, Fájez esz-Szarráddzsal, aki a múlt héten látogatott Máltára.

A Radio 24-nek adott keddi interjújában Muscat sürgette Málta és Olaszország együttműködését a migránskérdésben, amelyet európai, sőt, globális ügynek nevezett. Matteo Salvini belügyminiszterről azt mondta, nem értenek mindenben egyet, kettejük viszonya azonban elfogadható.

A populista mozgalmakról azt mondta, nem velük kell párbeszédet folytatni, hanem a szavazóbázisukkal, mert a populistákra voksoló embereknek teljesen jogosak a kérdéseik, amelyekre viszont, úgy tűnik, a hagyományos pártok nem tudnak megfelelő választ adni.