Mohammad Zarif iráni külügyminiszter vasárnapi nyilatkozata szerint kormánya együttműködik a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványokkal (Open Society Foundations, OSF) – olvasható az izraeli Arutz Sheva honlapján.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Zarif ezt egy, az iráni parlamentben elhangzott kérdésre válaszul mondta. A külügyminiszter szerint az együttműködés már az ő kinevezése előtt elkezdődött, és büszkén számolt be arról, hogy sikerült „a tevékenységet szervezett keretek között” tartania.

Az OSF számtalan olyan szélsőbaloldali csoportot támogatott már Izraelben, amelyek célja a kormány politikájának megváltoztatása. Az NGO Monitor szerint az OSF támogatások haszonélvezői között találhatók Izraelben a hazánkban is jól ismert Human Rights Watch, vagy éppen az a J Street, amely bár Izrael-barátnak hirdeti magát, ennek azonban éppen az ellenkezője bizonyosodott be a csoportról – többek közt azután, hogy olyan izraeli katonákat ünnepeltek, akik megtagadták a szolgálatot. Szintén az NGO Monitor sorolja még az OSF-támogatott csoportok közé az Institute for Middle East Understandinget (amelynek neve a magyarul furcsán hangzó „Intézet a Közel-Keleti Megértésért” jelenti), amelyet pedig olyanok vezetnek, akik Izraelt háborús bűnökkel vádolják és „apartheid államnak” bélyegzik. De miközben például a szélsőbaloldali B’Tselem is támogatói közt jegyzi az OSF-et, az OSF nem jelzi, hogy támogatnák a szervezetet, amely az Arutz Sheva összefoglalója szerint arra utalhat, hogy az adomány egy tengerentúli entitáson keresztül juthat el a B’Tselemhez.