Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az Európai Bizottság osztja az Európai Parlament jelentésében Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat, különös tekintettel az alapjogokra, a korrupcióra, a romákkal szembeni bánásmódra és az igazságszolgáltatás szabadságára – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője hétfőn Brüsszelben, a magyarországi tüntetésekkel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Elmondta, hogy a bizottság „a párbeszédet előmozdító tanácsokkal” járult hozzá az EU-tagországok uniós ügyekért felelős minisztereinek decemberi találkozójához, amelyen a tanács véleménycserét folytatott az unió alapértékeinek magyarországi tiszteletben tartásáról. Most a tanácson a sor, hogyan folytatja tovább a tárgyalásokat – közölte.

Szkínász kijelentette, hogy a brüsszeli bizottság kész megosztani információit a tagországok minisztereivel minden Magyarországgal kapcsolatos lépésükhöz.

Leszögezte, hogy az Európai Bizottság az uniós szerződések őreként továbbra is használni fog minden rendelkezésére álló eszközt. Az uniós testület eddig is élt ezekkel az eszközökkel, aminek a következményeképpen kötelezettségszegési eljárások sora folyik Magyarország ellen – tette hozzá a szóvivő.