A francia katolikus egyház 20 ezer euróért megveszi a franciaországi Ploërmel önkormányzatától, és közterületről püspökségi területre áthelyezi azt a II. Szent János Pál pápáról készült szobrot, amelynek keresztjét tavaly törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte a francia alkotmánytanács.
 

Képernyőfotó: YouTube.com


Képernyőfotó: YouTube.com

A kilencezer lakosú breton kisváros önkormányzata csütörtökön szavaz a szobor átadásáról, amelyet 12 évvel ezelőtt állítottak fel a városháza melletti parkolóban. 
    
A francia hírügynökség által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a  vannes-i püspökség vállalja, hogy a Ploërmel városának 2006-ban Zurab Cereteli orosz szobrász által ingyen adományozott műemléket tulajdonba veszi és áthelyezi magánterületre. 
    
„A két fél közötti megállapodás értelmében a szobor 20 ezer eurós áron kerül átadásra” – olvasható a dokumentumban. 
    
Az önkormányzati jóváhagyást követően a szobrot mintegy 15 méterrel fogják arrébb helyezni a katolikus egyház költségére, a parkoló melletti katolikus középiskolához tartozó területre, ahol továbbra is látható és látogatható lesz a közterületről is.           

„Minimális változás lesz. Nem fog sok időt fog igénybe venni” – mondta Patrick Le Diffon, a város jobboldali polgármestere a francia hírügynökségnek.      
    
A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő francia államtanács tavaly október 25-én rendelte el a kereszt eltávolítását az egykori pápa emlékművéről. A törvényszék az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva – amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését – úgy határozott: Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet 
elbontják. 
    
A lengyel pápa tiszteletére közterületen felállított szobor tetején egy 7,5 méter magas kereszt található, amely ellen már a 2006-os felavatás előtt tiltakozások voltak a városban, miután az sérti a francia közélet és közterület vallási semlegességének alkotmányos elvét. 
    
A szobrot felállító polgármester, a szintén jobboldali 87 éves Paul Anselin – aki jelenleg is tagja az önkormányzati testületnek – jelezte, hogy megszavazza a megállapodást, mert „megoldást kellet találni erre a helyzetre”. A 87 éves helyi politikus ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ajándékba kapott emlékművért pénzt fogad el az önkormányzat. 
    
November elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt keresztet Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el. 
    
Hasonló gesztust tett Beata Szydlo akkori  lengyel miniszterelnök, aki úgy vélte, II. János Pál nagyszerű lengyel és nagyszerű européer volt, a kereszténység és az egyesült Európa jelképe, a róla készített szobrot ezért „meg kell menteni a cenzúrától”.

(MTI)