Az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) szóvivője, Jörg Meuthen egy Augsburgban tartott pártgyűlésen szigorúbb bevándorlási szabályozást követelt, és megnevezte pártjának potenciális európai szövetségeseit – írja a Sputnik News.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Beszédében Meuthen célkeresztbe állította a multikulturalizmust, amelyet „ábrándokat kergető ideológiának” nevezett, ugyanakkor felhívta a figyelmet egy új bevándolrási szabályozás szükségességére, amelyet pedig „Európa-erődnek” keresztelt.

„A multikulturalizmus a XXI. század elejének nagy ideológiai tévedése, és ha közelebbről vizsgáljuk, rájövünk, hogy az idő már bebizonyította, mennyire nem kivitelezhető elgondolásról és utópiáról van szó” – mondta a szóvivő. 

Meuthen kritizálta továbbá Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Jean-Claude Juncker, Európai Bizottság elnökének menekültügyi politikáját, amivel „Európa lopódzó öngyilkosságát” készítik elő. Hozzátette, amennyiben a német kancellár Horst Seehofer belügyminiszter ellenében nem hajlandó kiutasítani a másik államban már regisztrált menedékkérőket, illetve azokat, akiknek kérelmét visszautasították, akkor egy „banánköztársaság” vezetőjévé válik.

Ugyanakkor megnevezte azokat a vezetőket is, akik már bevezették a szigorúbb határvédelmet és akikre szövetségesként tekint az „Európai-erőd” kiépítésében. Ezek közé sorolta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, Matteo Salvini olasz belügyminisztert, Sebastian Kurz osztrák kancellárt és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt. Azonban Kurz szóvivője egy nyilatkozatban elhatárolódott az AfD-től: „A miénk egy egyértelműen Európa-párti kormány”, hozzátéve, hogy elkötelezettek egy összeurópai megoldás mellett. A nyilatkozat szerint Sebastian Kurz német szövetségesei „a német kormány, amelyet Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer belügyminiszter vezetnek, nem pedig az AfD”.