Atkinson is Johnson mellett állt ki

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Rowan Atkinson komikus, akit a magyar közönség elsősorban Mr. Bean megformálójaként ismer, kiállt Boris Johnson volt külügyminiszter mellett annak nagy port felkavart, a burkával kapcsolatos kijelentéseinek ügyében.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A közkedvelt, 63 éves brit színész azt nyilatkozta: "Szerintem Boris Johnson poénja, miszerint a burkát viselők hasonlítanak a postaládákra, jó poén". 

A Times-nak írt levelében kifejti: "Minden, a vallással kapcsolatos vicc sértődést okoz, úgyhogy felesleges bocsánatot kérni érte. Valójában csak a rossz poénért kell bocsánatot kérni. Ebből kiindulva nincs semmi szüksége magyarázkodni".

Atkinson már korábban is a kiállt a "sértegetés jogáért", 2004-ben például abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az akkor készülőben lévő, a vallásokkal szembeni gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvény elhallgattatná a "kreatív gondolkodókat".