Az ultraliberális CNN hírcsatorna három újságírója mondott fel azután, hogy egy friss, Oroszországgal kapcsolatos cikket kellett visszavonniuk.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A három újságíró felmondását maga a csatorna közölte.
Érdekes módon az egyikőjük, Lex Haris éppen a CNN okonyomozói stábjának vezetője volt, a megbízást január végén kapta.
A hírcsatorna weboldalának olvasói ezentúl nem fognak találkozni Thomas Frankkel, a kérdéses cikk írójával, illetve Eric Lichtblauval, az okonyomozó stáb egyik szerkesztőjével sem.

A CNN szerint egy belső vizsgálat arra világított rá, hogy a cikk megjelentetése előtt a felelősök “nem tettek eleget néhány alapvető szerkesztői kötelezettségnek”. 
A cikk egyetlen és meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy a Kongresszus egy olyan orosz befektetési alapot vizsgál, amelynek kapcsolatai vannak Trump által kivezett tisztviselőkkel.

Bár a kérdéses cikk nem szerepelt a CNN tévéműsorában, megjelent azonban weboldalukon és közösségi médiafelületeiken.

Az egyik, a cikkben hírbe hozott tisztségviselő, Anthony Scaramucci – aki Donald Trump 2016 novemberi győzelme után az elnöki átadást-átvételt felügyelő bizottság tagja volt és akiről azt állította a cikkíró, hogy januárban titkos találkozón vett részt az orosz befektetési alap egyik képviselőjével – elutasította a vádakat. 

Az eltávolított cikk helyén már egy szerkesztői üzenet szerepel, amelyben többek között Scaramuccitól is elnézést kérnek. Ő erre a Twitteren válaszolt: “A CNN a megfelelő dolgot tette. Tiszteletreméltó döntés. Elfogadom a bocsánatkérésüket. Mindenki hibázik. Én továbblépek”.
 


demokrata.hu