Véget ért az Afganisztánból Németországba irányuló „menekültáradat” – jelentette ki Asraf Gáni afgán államfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Afganisztánban 2015-2016-ban rendkívüli helyzet volt, és „mindenki sietett Németországba”, de a kabuli vezetés Németország partnereként „teljesítette kötelességét”, hozzájárult a folyamat megfékezéséhez – mondta Asraf Gáni a Bild című lapban megjelent interjúban.

Kiemelte, hogy az embercsempész-hálózatok felszámolásáért világszinten összehangolt küzdelmet kell folytatni, mert ezek a szervezett nemzetközi bűnözői csoportok kábítószert és fegyvereket is csempésznek, az emberektől pedig „szó szerint mindent elvesznek, és hátrahagyják őket a tengeren vagy a sivatagban”.

Mint mondta „stratégiai kommunikációra” is szükség van, tenni kell azért, hogy az emberek ne fűzzenek alaptalan reményeket a kivándorláshoz, mert Afganisztánban az a „téves hit él, hogy Németországban arannyal vannak kikövezve az utcák”.

Hangsúlyozta: „nem az embereket akarjuk odaküldeni, hanem a termékeinket”. Példaként említette, hogy a német gazdaság a világ legnagyobb fenyőmagfogyasztója, Afganisztán pedig az első számú termelő. 

„Ezeket az adatokat azonban sehol sem olvasni, mert a nyers fenyőmagot kicsempészik, ahelyett hogy feldogoznák” a legális export előtt – tette hozzá. 

Az afgán elnök a többi között arról is szólt, hogy Németország már a nyolcvanas években megnyitotta „kapuit és szívét” az afgán menekültek előtt, aminek az eredménye „a humán tőke termelésének világszerte az egyik leginkább figyelemre méltó” példája. 

Ezt mutatja családjának története is – mondta Asraf Gáni, kiemelve, hogy egyik unokatestvére agysebész, egy másik pedig fogorvos, és mindketten Németországban szerezték tudásukat.

Arra a felvetésre, hogy Németországban erősen kételkednek  a menekültek társadalmi beilleszkedésének sikerében, és a napokban tüntetésekhez vezetett egy gyilkosság, amelyet a hatóságok gyanúja szerint az országba menedékkérőként érkezett emberek követtek el, az afgán elnök hangsúlyozta, hogy minden egyes bűnelkövetőre több száz olyan afgán jut Németországban, aki sikeres és „nagyon termelékeny”.

Hozzátette: Németország számára az a legfontosabb, hogy ne uralkodjon el a félelem, mint az 1920-as években, amikor „elmerült a félelemben, aminek tragikus következményei lettek”.

Mint mondta, számára Németország „a remény, a társadalmi integráció, a gazdasági növekedés és az együttérzés világítótornya”, és nem akarja, hogy a félelem miatt bezárkózzon és erőddé váljon.