Terrorista gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek találta és 20 év börtönre ítélte Salah Abdeslamot és társát, Soufien Ayarit hétfőn az illetékes brüsszeli bíróság.

A hatóságok szerint Abdeslam volt a főszervezője a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásoknak, Belgiumban azonban most egy másik ügyben, gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt kellett bíróság elé állnia.

A rendőrség 2016. március 18-án, négy nappal a brüsszeli robbantások előtt házkutatást tartott a belga fővárosban egy lakásban, amely – mint kiderült – a párizsi merényletek óta szökésben lévő Abdeslam búvóhelyéül szolgált. A művelet során tüzet nyitottak a rendőrökre, akik a lakásban lévő három férfi közül egyet agyonlőttek, a két másiknak viszont sikerült elmenekülnie. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült, a szökevényeket nem sokkal később elfogták.

Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte a büntetőperben, de beadványát a törvényszék végül elutasította. Sven Mary emellett azzal érvelt, hogy nincs olyan eleme a történteknek, amely terrorcselekményre utalna, mindössze spontán menekülési kísérletről volt szó.

Az ügyben eljáró bíróság azonban nem így látta, és a kiszabható maximális büntetéssel sújtotta Abdeslamot és Ayarit. „Nincs kétség a radikalizmusukat illetően” – írták a verdiktben.

Maryse Alie, a rendőrség jogi képviselője elégedettségének adott hangot a bírói döntéssel kapcsolatban.

Az ítélethirdetésen a vádlottak egyike sem vett részt. A bűnösségüket viszont korábban mindketten tagadták, mondván, hogy harmadik társuk, a helyszínen agyonlőtt Mohamed Belkaid támadt rá egyedül a kiérkező rendőrökre.

Ennek kapcsán Sven Mary kiemelte, nem állapítható meg biztosan, hogy ügyfele is lőtt-e, és ilyen kétség esetén az ártatlanság vélelmének kellene felülkerekednie.

Az elítélteknek egy hónapjuk van fellebbezni. Mary azt mondta, ügyfele egyelőre nem döntötte el, hogy élni fog-e a lehetőséggel.

Az ülés idejére megszigorították a biztonsági intézkedéseket, a brüsszeli igazságügyi palota környékére rendőröket és katonákat vezényeltek ki.

A marokkói származású, francia állampolgár Salah Abdeslamnak Franciaországban is bíróság elé kell majd állnia a 2015-ös párizsi terrortámadások miatt, amelyekben 130 ember halt meg. A tettesek közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett.

Sven Mary arról számolt be, hogy a franciaországi büntetőper „élvez elsőbbséget”, s valószínűleg az ottani, várhatóan jövő évben megszülető ítélethez fogják majd hozzáadni ezt a büntetést. Amennyiben Belgium esetleg a férfi kiadatását fogja kérni, akkor arra kizárólag a franciaországi büntetése letöltése után kerülhet sor.

MTI