A román Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári önkormányzati frakciója nyílt levélben követelte Horváth Anna alpolgármester lemondását amiatt, hogy a legutóbbi önkormányzati ülésen kiállt a román és magyar nyelvű helységnévtáblát szorgalmazó civil szervezet mellett – adta hírül szerdán a Szabadság című kolozsvári napilap.

A PSD önkormányzati képviselői azt rótták fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott kolozsvári alpolgármesternek, hogy a helyi magyarokat buzdította, minél többen kapcsolódjanak be a Musai-Muszáj nevű civil csoport által az önkormányzat ellen kilátásba helyezett perekbe.

Ez a civil kezdeményezés amiatt tiltakozott, hogy a kolozsvári önkormányzat nem hajlandó kihelyezni a város bejárataihoz a román és magyar nyelvű helységnévtáblákat. Ezért kilátásba helyezték, hogy ezer pert indítanak a városháza ellen, miután egy hollandiai bejegyzésű civil szervezet legutóbbi ilyen kezdeményezése sikertelen volt. Az önkormányzati képviselők azt kifogásolták, hogy az alpolgármester „polgári engedetlenségre” buzdította a magyar lakosságot.

Horváth Anna emlékeztette a szociáldemokrata képviselőket, hogy elsősorban a neki bizalmat szavazó magyar közösség érdekeit és értékeit képviseli alpolgármesterként. „A többnyelvű helységnévtábla ügyében megfogalmazott véleményemmel sem nekik (az önkormányzati képviselőknek), hanem a bennünket bizalmukkal és szavazatukkal megtisztelő választópolgároknak tartozom elszámolni, így fenntartom, és továbbra is azt kérem az RMDSZ Kolozs megyei szervezetével együtt a magyar közösségtől, hogy a civil és politikai téren zajló jogérvényesítés hatékonysága érdekében, hallassa hangját, (…) és támogassa aláírásával az ügyben újraindítandó civil pert” – mondta Horváth Anna.

A lap szerint nem kizárt, a szociáldemokrata önkormányzati képviselők által gerjesztett botrány ürügy a magyar alpolgármester leváltására, hogy a PSD szerezze meg a város egyik alpolgármesteri tisztségét.

MTI